Az EU kész jelentős pénzügyi segítséget felajánlani Ukrajnának

Sydney |

<p>Az Európai Unió kész jelentős pénzügyi segítséget felajánlani Ukrajnának, ha már lesz új kormánya - jelentette ki vasárnap Olli Rehn, az Európai Bizottság gazdasági és monetáris ügyekért felelős biztosa az ausztráliai Sydneyben egy nemzetközi pénzügyi tanácskozást követően.</p>

Rehn a legnagyobb fejlett és felzárkózó iparú országokat tömörítő G20-as csoport pénzügyminiszteri találkozóján vett részt.

    Hangoztatta, fontos, hogy "világos európai perspektívát mutassanak az ukrán népnek, amely bebizonyította elkötelezettségét az európai értékek iránt."

    Hozzátette, hogy "készek vagyunk jelentős pénzügyi támogatást adni Ukrajnának, amint egy demokratikus alapokon álló politikai megoldás született, és amint megalakult új kormánya, amely hitelesen és komolyan elkötelezi magát az intézményi és gazdasági reformok megvalósítása terén."

    A pénzügyi biztos arra a kérdésre, hogy mennyire lenne jelentős az EU támogatása, azt felelte: az unió felbecsüli a szükségleteket. "Meg kell felelnünk ennek a történelmi kihívás adta helyzetnek" - mondta.

    Hasonlóan nyilatkozott Christine Lagarde, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezérigazgatója, aki szerint az IMF kész segítséget nyújtani Ukrajnának, ha az a nemzetközi pénzügyi szervezethez fordul. Ukrajna az IMF tagja - mondta. Ha Kijev pénzügyi vagy gazdasági segítségért folyamodik, akkor ezt az IMF kész megtenni. Hangsúlyozta ugyanakkor, az IMF-nek szüksége van arra, hogy "legyen valaki Ukrajnában, akivel ezt a kérdést meg lehet vitatni".
 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?