Az EU belügyminiszterei megállapodtak az átmeneti védelmi jogállás érvényességének meghosszabbításáról

ukrán menekültek

A több mint négymillió, jelenleg az Európai Unióban élő ukrajnai menekült helyzetének kiszámíthatóbbá tétele érdekében az Európai Unió Tanácsa megállapodott a háború elől menekülőknek nyújtott, 2024 márciusában lejáró átmeneti védelmi jogállás érvényességének meghosszabbításáról 2025. március 4-éig – tájékoztatott az uniós tanács csütörtökön.

Az Európai Unió tagországainak belügyminiszterei brüsszeli tanácskozásukon aláhúzták: a védelmet biztosító jogállás bizonyosságot jelent annak a több mint négymillió menekültnek, akik az unióban leltek menedékre.

Az átmeneti védelmi mechanizmust 2022. március 4-én aktiválták, néhány nappal azután, hogy Oroszország nagyszabású inváziót indított Ukrajna ellen február 24-én. A jogállás azonnali és kollektív, tehát egyéni kérelmek elbírálását nem igénylő védelmet nyújt azon lakóhelyüket elhagyni kényszerülők számára, akiknek nem áll módjukban visszatérni hazájukba.

A jogszabály célja, hogy enyhítse a nemzeti menekültügyi rendszerekre nehezedő nyomást, és lehetővé tegye, hogy a lakóhelyüket elhagyni kényszerülők EU-szerte harmonizált jogokat élvezhessenek. Az ideiglenes uniós védelem hozzáférést biztosít egyebek mellett az egészségügyi ellátáshoz, a munkaerőpiachoz és az állami oktatáshoz. Emellett uniós tartózkodást biztosít az Ukrajnából elmenekültek számára anélkül, hogy menekültügyi eljáráson kellene átesniük.

A csütörtökön létrejött politikai megállapodás nyomán az uniós tanácsnak hivatalosan is el kell fogadnia az átmeneti védelmi jogállás meghosszabbítására irányuló határozatot – tették hozzá.

Az átmeneti védelem olyan szükséghelyzeti mechanizmus az Európai Unióban, amely lakóhelyüket elhagyni kényszerülők tömeges beáramlásával járó kivételes körülmények esetén aktiválható. Az átmeneti védelemről szóló uniós irányelvet 2001-ben fogadták el azt követően, hogy Európa a Nyugat-Balkánon zajló fegyveres konfliktusok következtében a menekültek nagyarányú beáramlásával szembesült, különösen Bosznia-Hercegovina és Koszovó irányából.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?