Az eredeti tervek többszörösébe kerül Abe Sindzó állami temetése

Abe Sindzó

Az eredetileg tervezett 249 millió jen helyett a japán kormány 1,6 milliárd jent fordít Abe Sindzó meggyilkolt korábbi kormányfő állami temetésére – jelentette kedden a helyi sajtó.

Matszuno Hirokadzu, a japán kormány főtitkára a Kyodo hírügynökségnek úgy nyilatkozott, hogy a korábbiakhoz képest további 1,4 milliárd jent különítenek el az állami temetésre;  800 millió jenbe kerül az esemény biztosítása, 600 millióba pedig a külföldi vendégek fogadása.

Az ellenzék már korábban is bírálta a kormányt, amiért állami temetésben részesíti a volt miniszterelnököt, arra hivatkozva, hogy ezt nem írja elő törvény, és a rendezvény egészen biztosan több kerül majd az előzetesen meghirdetettnél.

Az állami temetést a tervek szerint szeptember 27-én tartják. Abe Sindzó privát gyászszertartását már pár nappal a halála után megtartották.

Abe Sindzó volt Japán leghosszabb ideig hivatalban lévő miniszterelnöke. Július 8-án lőtte agyon egy fegyveres támadó házi készítésű pisztolyával Narában. A merénylet megdöbbentette az országot, ahol viszonylag alacsonyak a bűnözési mutatók és nagyon szigorúak a fegyvertartási szabályok.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?