Japánban búcsút vettek a meggyilkolt volt miniszterelnöktől

Japánban búcsút vettek a meggyilkolt volt miniszterelnöktől

Búcsút vettek kedden Japánban Abe Sindzó volt miniszterelnöktől, aki ellen a múlt héten követtek el merényletet egy Narában tartott kampánybeszéd során.

A búcsúszertartást a tokiói Zodzsodzsi buddhista szentélyben, szűk körben tartották, az elhunyt családja és barátai részvételével. A résztvevők között ott volt az Abét többször személyes jóbarátjának nevező Kisida Fumio miniszterelnök is, akinek pártja, a kormányzó Liberális Demokrata Párt (LDP) és szövetségesei két nappal a merénylet után elsöprő győzelmet arattak a felsőházi választásokon, valamint Josihide Szuga, Abe utódja a miniszterelnöki székben.

Ezt követően a holttestet a Kirigaja krematóriumba szállították, ahol elhamvasztották.

A halottaskocsi és a kísérő autók a krematórium felé menet elhaladtak Abe karrierjének több jelentős állomása, egyebek között a parlament és az LDP épülete előtt is. Az út mentén mindenütt gyászoló tömegek álltak.

Kisi Nobuo nemzetvédelmi miniszter – Abe Sindzó testvére – terroristacselekménynek nevezte a merényletet. „Én a fivéremet, Japán pedig egy pótolhatatlan vezetőt vesztett el” – fogalmazott Twitter-üzenetében a tárcavezető, hozzátéve, hogy az egykori miniszterelnök „az életét adta a politikáért és az ország védelméért”.

A hétfői virrasztáson több mint kétezren vettek részt, egyebek között Naruhito császár képviselője, több külföldi diplomata, illetve az ázsiai körúton tartózkodó Janet Yellen amerikai pénzügyminiszter is.

Josimasza Hajasi japán külügyminiszter azt mondta, hogy 259 ország, nemzetközi szervezet és terület összesen több mint 1700 gyásztáviratot küldött.

Abe Sindzó posztumusz megkapta a krizantém-rendet, a szigetország legmagasabb kitüntetését.

A volt kormányfőre pénteken, egy Narában tartott kampányrendezvényen lőttek rá többször, kórházba szállítása után pedig belehalt sebesülésébe. A merénylő, egy 41 éves japán férfi beismerte tettét.

Abe Sindzó volt Japán leghosszabb ideig regnáló miniszterelnöke, tisztségét először 2006 szeptemberétől 2007 szeptemberéig töltötte be, majd 2012-től 2020-ig.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?