Az ENSZ főtitkára a kedélyek lecsillapítására irányuló diplomáciát sürgetett

António Guterres

António Guterres ENSZ-főtitkár hétfőn mély aggodalmát fejezte ki az Ukrajna körüli kiélezett feszültségek és egy esetleges katonai konfliktussal kapcsolatos „fokozott találgatások” miatt, erre tekintettel a nagyhatalmakat a kedélyek lecsillapítására irányuló intenzív diplomáciára sürgette.

„Egyszerűen elfogadhatatlannak tartjuk még a lehetőségét is egy ilyen katasztrofális konfrontációnak” – mondta Guterres újságíróknak nyilatkozva az ENSZ Biztonsági Tanács (BT) nagyköveteivel tartott munkaebédet követően.

„Most van itt az ideje a feszültségek oldásának és a helyzet lecsillapítását szolgáló intézkedéseknek. Nincs helye uszító szólamoknak. A nyilvános nyilatkozatoknak a feszültségek csökkentését, nem pedig feltüzelését kell szolgálniuk” – jelentette ki Guterres.

A nap folyamán Guterres külön-külön tárgyalt Oroszország és Ukrajna külügyminisztereivel. Mint azt az újságíróknak elmondta,  tartani fogja a kapcsolatot velük „az elkövetkezendő órákban és napokban”. Guterres egyben felidézte, hogy az ENSZ Alapokmánya szerint a tagállamoknak tartózkodniuk kell nemzetközi kapcsolataikban az erőszakkal fenyegetéstől, illetve a más országok területi épsége, vagy politikai függetlensége ellen irányuló erőszak alkalmazásától.

„A diplomácia elhagyása a konfrontáció kedvéért nem egy határvonal átlépése, hanem zuhanás a szakadékba” – fogalmazott az ENSZ-főtitkár. „Röviden felhívásom ez: ne valljunk kudarcot a béke ügyével” – tette hozzá.

Stéphane Dujarric ENSZ-szóvivő egyébként hétfőn közölte, hogy a világszervezet nem tervezi kimenekíteni Ukrajnában lévő több mint 1600 fős személyzetét, amelyből 220-an külföldiek.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?