Az EBESZ is visszalépett

Moszkva. Az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) nem küld megfigyelőket az október 5-én esedékes csecsenföldi elnökválasztásra – közölte Alekszandr Vesnyakov, a központi választási bizottság elnöke. Az EBESZ állítólag „szervezési okokra” hivatkozva utasította el a moszkvai kérést.

Moszkva. Az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) nem küld megfigyelőket az október 5-én esedékes csecsenföldi elnökválasztásra – közölte Alekszandr Vesnyakov, a központi választási bizottság elnöke. Az EBESZ állítólag „szervezési okokra” hivatkozva utasította el a moszkvai kérést. Más, Moszkva által szintén megkeresett nemzetközi szervezetek – az Európa Tanács, az Iszlám Konferencia Szervezete, az Arab Liga – mindeddig nem válaszoltak az orosz központi választási bizottság erre vonatkozó levelére. Oroszországi jogvédő szervezetek már korábban elutasították, hogy képviselőiket elküldjék a szerintük több szempontból is törvénybe ütköző választásra, mondván, nem kívánják jelenlétükkel legitimálni az eseményt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?