Az al-Kaida több mint harminc tagját ölték meg vasárnap egy jemeni légicsapásban

<p>Az al-Kaida több mint harminc tagját ölték meg a terrorszervezet dél-jemeni kiképzőtáborai ellen pilóta nélküli repülőgéppel végrehajtott légicsapásban vasárnap - közölték helyi törzsi vezetők.</p>

Egy hasonló dróntámadásban legkevesebb 10 terrorista és három polgári lakos halt meg szombaton a jemeni al-Bajda tartományban.    A vasárnapi légicsapásban az Arab-félsziget al-Kaidája (AQAP) bázisait támadták Jemen déli részén, fenn a hegyekben. Törzsi források szerint legalább három lövedék csapódott be a hajnali ima után.    A jemeni védelmi minisztérium honlapján megjelent közlemény szerint a légicsapást azért hajtották végre, mert értesülések szerint "terrorista elemek támadást terveztek létfontosságú polgári és katonai létesítmények ellen".    A támadás minden valószínűség szerint amerikai drónnal történt, mert Jemenben csak az Egyesült Államok használ pilóta nélküli repülőgépeket.    Egy névtelenséget kérő illetékes azt mondta újságíróknak, hogy a célpontok közt az al-Kaida "vezető szerepet betöltő és veszélyes", különböző állampolgárságú fegyveresei szerepeltek.    Szemtanúk látták, amint a terrorszervezet életben maradt tagjai holttesteket és sebesülteket vittek ki a térségből.     Az Arab-félsziget al-Kaidája az al-Kaida nemzetközi terrorszervezet egyik legagresszívabb tagszervezete. Vezetője, Nasszer al-Vuhaisi a minap egy interneten terjedő videofelvételen, amely valahol a jemeni hegyekben készült, fogadkozott harcosok nagy tömege előtt, hogy mindenütt támadni fogják a nyugati "kereszteseket", főleg az Egyesült Államokat. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?