Az Ajaxnál meg akarják tartani Ten Hagot

Erik ten Hag

Az Ajax Amsterdam labdarúgócsapatának vezetői azon dolgoznak, hogy Erik ten Hag vezetőedző a következő szezonban is az együttesnél maradjon.

Az 52 éves szakembert a 2017/18-as szezonban nevezték ki a csapatnál, s azóta kiemelkedő sikereket ért el a gárdával. A holland bajnokságot 2019-ben és 2021-ben is elhódította az együttessel, amellyel 2019-ben a Bajnokok Ligája elődöntőjébe jutott. A tréner munkájára külföldön is felfigyeltek és sajtóhírek szerint a Manchester United szeretné őt elcsábítani Hollandiából.

„Van érdeklődés Erik ten Hag iránt, ami teljesen természetes. Fantasztikus munkát végez nálunk” – nyilatkozta vasárnap a klub technikai igazgatója, Gerry Hamstra. – „Reméljük, hogy marad, mindent megteszünk azért, hogy ez így legyen. Rengeteget dolgozunk ez ügyben. Ő azt mondta, most a csapatra koncentrál.”

A sportvezető mindehhez azt is hozzátette, hogy felkészülnek arra az esetre, ha marad, és arra is, ha távozni akar Ten Hag.

A brit lapok az utóbbi hetekben egyre többet cikkeztek arról, hogy az MU-nál Ralf Ragnick ideiglenesen kinevezett vezetőedzőt a holland tréner válthatja majd a nyáron.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?