Arcváltás melletti folytonosság

Varsó. Krzysztof Janik volt belügyminisztert, a kormányzó Baloldali Demokratikus Szövetség (SLD) alelnökét és parlamenti frakcióvezetőjét választották pártelnökké, ami egyértelműen a lengyel kormánypárt eddigi politikájának folytatását jelzi. Erre a megállapításra jutottak az első varsói kommentárok.

Varsó. Krzysztof Janik volt belügyminisztert, a kormányzó Baloldali Demokratikus Szövetség (SLD) alelnökét és parlamenti frakcióvezetőjét választották pártelnökké, ami egyértelműen a lengyel kormánypárt eddigi politikájának folytatását jelzi. Erre a megállapításra jutottak az első varsói kommentárok. Janikot öt jelölt közül két fordulóban választotta meg az SLD országos konvenciója szombat este, miután Leszek Miller miniszterelnök lemondott pártelnöki tisztségéről. Tomasz Zukowski szociológus a PAP-nak nyilatkozva azt mondta, hogy (a Miller egyik bizalmi emberének számító) Janik megválasztása „arcváltás melletti folytonosságot” jelent. Tomasz Nalecz, az SLD-vel koalícióban kormányzó kis Munka Uniója alelnöke úgy vélte, hogy Janik eszményi pártelnök lenne normális időkben, de most vészhelyzet van, és Janiknak nagyon nehéz lesz a szövetség előtt tornyosuló nehézségeket legyőznie. Roman Giertych, az ellenzéki, nemzeti radikális Lengyel Családok Ligája vezetője szerint Janik megválasztásával az SLD elodázta a lengyel baloldal átalakításának szükségszerű feladatát. „Várható volt, hogy az SLD régi betonja nem ad helyet semmi újnak” – fogalmazott Andrzej Lepper, az ellenzéki Önvédelem vezetője.

A küldöttek szombaton állást foglaltak amellett is, hogy világosan el kell különíteni egymástól egyfelől a kormányzati és önkormányzati, másfelől a pártvezetőségi funkciókat. Beszédében Miller elutasította azokat a felhívásokat, hogy a válsággal küzdő SLD oszlassa fel magát, és egy új baloldali formáció elindításával nyisson új lapot a lengyel baloldal történetében. Az 54 esztendős Janik jogi végzettségű, a Lengyel Egyesült Munkáspárt tagja volt egészen annak 1990-es feloszlatásáig. Fő szerepet vállalt a LEMP utódszervezetei, a Lengyel Köztársaság Szociáldemokráciája, majd az SLD létrehozásában. Egyébként az SLD társadalmi támogatottsága két és fél év alatt 50-ről 13 százalékra olvadt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?