Annan után is kémkedtek a britek

London. A brit titkosszolgálatok Kofi Annan ENSZ-főtitkár után is kémkedtek az iraki háború előtt – állította tegnap a brit kormány egy volt tagja. Blair elzárkózott az állítás érdemi kommentálásától, de felelőtlennek nevezte egykori miniszterét.

Clare Short egykori nemzetközi fejlesztési miniszter, a brit kormány belső kabinetjének volt tagja, aki éppen a háború elleni tiltakozásul mondott le tavaly posztjáról, a BBC rádiónak nyilatkozott. Azt mondta: a háború előtti időszakban, amikor az USA és Nagy-Britannia az új biztonsági tanácsi határozat érdekében rendkívüli nyomást fejtett ki a BT-tagokra, a brit titkosszolgálat Annan hivatalát is figyelte, jelentéseket szerzett be a főtitkárról, „annak kiderítésére, hogy mi is történik” (a végül soha meg született újabb iraki BT-határozat ügyében). Short azt állította, látta a titkosszolgálati átiratokat az ENSZ-főtitkár beszélgetéseiről. Tony Blair kormányfő tegnap, szokásos havi nemzetközi sajtótájékoztatóján a brit politikai életben vihart kavaró állításról azt mondta: hírszerzési kérdésekben nem hajlandó nyilvánosan állást foglalni, mert azzal a szolgálatokat és az ország biztonságát sodorná veszélybe. Hozzátette viszont, hogy ez a kijelentése „semmiképpen sem értendő az állításban foglaltak igazságtartalmának elismeréseként”. Rendkívül felelőtlennek nevezte azokat, akik hírszerzési ügyeket a nyilvánosság elé tárnak. Blair azzal is érvelt, hogy tiszteli és nagyra becsüli Kofi Annant. A londoni felsőbíróság éppen előző nap mentette fel – nagy feltűnést keltve – Katharine Gun szakfordítót, a brit kormány lehallgató központjának (GCHQ) volt munkatársát. Gun ellen azért emeltek vádat, mert tavaly kiszivárogtatott egy elektronikus levelet, amelyben az USA a BT tagjainak titkos megfigyeléséhez kért brit segítséget az iraki háború előtti vita idején. Az amerikaiak azt remélték, hogy a brit kémszervezet segítségével meg tudják könnyíteni a háborúhoz szükségesnek tartott új ENSZ-határozat elfogadtatását. Az azonban még a volt GCHQ-alkalmazott kiszivárogtatásából sem derült ki, hogy a britek a főtitkár után is kémkedtek volna. A vád végül nem terjesztett elő bizonyítékokat Katharine Gun ellen. A vezető ügyész közölte, hogy a vád ejtésének pontos okát nem kívánja feltárni. A tegnapi The Guardian azonban tudni véli az okot: értesülése szerint a vád ejtése előtt a védelem olyan bizonyítékokat terjesztett az ügyészek elé, amelyek szerint annak idején a brit külügyminisztérium is megkérdőjelezte az iraki háború törvényességét a fegyveres beavatkozásról intézkedő újabb BT-határozat hiányában.

Kofi Annan brüsszeli irodájának képviselője szerint a nemzetközi jogba ütközne brit ügynökök bármilyen jellegű kémkedése az ENSZ-főtitkár után. Andreas Nicklisch, az ENSZ-iroda helyettes vezetője ugyanakkor úgy fogalmazott, hogy az Annan utáni brit kémkedésről szóló állítások nem érték teljesen váratlanul, mert mindig is gyanították. „Ez természetesen jogellenes, ugyanakkor fölösleges is, mert az ENSZ tökéletesen átláthatóan és nyíltan működik” – tette hozzá.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?