Angelina Jolie segíteni kíván a horvátországi aknamentesítésben

Pula |

<p>Angelina Jolie amerikai filmsztár segíteni akar a horvátországi aknamentesítésben – közölte a hét végén Ivo Josipovic horvát elnök Pulában.</p>

Jolie, aki emberjogi aktivista és az UNICEF jószolgálati nagykövete is egyben, pénteken érkezett Horvátországba, hogy a Brijuni-szigeteki Ulysses színházban megtekintse a Lear király előadását.

"Horvátországnak nem az emberhiánnyal van gondja, hiszen kiváló szakértői vannak, sem a felszereléssel, hanem a pénzzel. A pénzhiány és a válság lelassította az aknamentesítési programot" – mondta Josipovic újságíróknak. Hozzátette: Jolie más adományozókat akar keresni.

Josipovic és Angelina Jolie találkozóján részt vett Djurdja Adlesic, a Horvátország Aknák Nélkül Alapítvány vezetője, aki tájékoztatta a színésznőt a még fennmaradó 800 négyzetkilométernyi terület aknamentesítésével kapcsolatos tervekről.

Jolie, aki szombaton utazott el Horvátországból, előzőleg elmondta, hogy nagy benyomást tettek rá a Brijuni-szigetek, ahová később családjával is vissza kíván térni nyaralni. Az aknamentesítéssel kapcsolatban elmondta, hogy ismerős számára a probléma, mert Kambodzsában van háza, de nem hitte, hogy ez Horvátországban is ekkora gondot jelent.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?