Amerikai hírszerzés: a koronavírust nem ember állította elő

Egyiptomban is megjelent a szaúdi koronavírus

A koronavírust nem ember állította elő és nem genetikailag módosított kórokozó - jelentette be csütörtökön nyilvánosságra hozott közleményében a valamennyi amerikai hírszerző szervezetet összefogó Országos Hírszerzési Igazgatóság (DNI).

Az állásfoglalásban a DNI hangsúlyozta: a hírszerző közösség álláspontja a nemzetközi közösség széleskörű tudományos konszenzusát tükrözi.         

Az igazgatóság ugyanakkor megerősítette, hogy továbbra is vizsgálatot folytatnak a vírus eredetének felderítésére, s vizsgálják azt a felvetést is, hogy a vírus nem egy kínai laboratóriumból szabadult-e ki véletlenül. Mint a közlemény fogalmazott: a hírszerző közösség "továbbra is kérlelhetetlenül vizsgálja a felmerülő információkat és hírszerzési jelentéseket annak érdekében, hogy meghatározza, vajon a járvány fertőzött állatokkal történt érintkezés, vagy egy vuhani laboratóriumban történt baleset következtében szabadult el".

A közleményt azt követően tette közzé a hírszerzési igazgatóság, hogy Donald Trump elnök és Mike Pompeo külügyminiszter is azt sugalmazta, hogy a koronavírus a vuhani virológiai kutatóintézetből szabadult ki emberi hanyagság miatt.

Az első vírusfertőzéseket a vuhani élőállat-piachoz kötötték a szakemberek, feltételezve, hogy az ott árult - és a helyiek számára csemegének számító - fertőzött tobzoskák vagy denevérek terjesztették.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?