Amerikában meggyilkolták Bagdy Emőke sztárpszichológus fiát

bady

Igaz a hír, megölték a fiamat. Megsemmisültem, felfoghatatlan számomra – nyilatkozta a klinikai szakpszichológus.

Bagdy Emőke a Blikknek erősítette meg a hírt, miszerint teológus fiát, Császár Zsoltot október 21-én gyilkolták meg több késszúrással az amerikai Phoenixben.

Az elkövetőt a rendőrség már elfogta a 18 éves Yaaliyah Ezekiel Jackson személyében, az amerikai lapok az ő vallomását is idézték, amiben azt állította, hogy önvédelemből cselekedett.

Bagdy Emőke szerint azonban ez nem igaz. „A lányom, Zsolt ikertestvére és a vejem kint van Arizonában, még nagy erőkkel zajlik a nyomozás. Az amerikai jogok szerint az áldozat hozzátartozói minden dokumentumot, hanganyagot megismerhetnek (...) Ezért biztos forrásból mondhatom, semmi nem igaz abból, amit a sajtó leírt” – mondta a Blikknek.

A pszichológus hozzátette, hogy fiát tőrbe csalták. Szándékközösségben, többek által nyereségvágyból elkövetett rablógyilkosság volt. A bűntényt egyelőre a 18 éves, 2 méter magas, kisportolt Jackson vállalta magára, de más vitte el az autót, a mobiltelefont stb. 

Nem ismerte a fiam a támadókat, és még csak nem is védekezett, mert nem számított semmi rosszra” – nyilatkozta a lapnak, és arról is beszámolt, hogy Jackson nem először ölt, valamint társai védelmében tett beismerő vallomást, mivel kiskorú és kevesebb a vesztenivalója. Bagdy továbbá kérte, hogy a jövőben ne zaklassák családját.

(Blikk, index)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?