Bagdad/Róma/Washington. Teljes volt tegnap a zűrzavar az Irakban elrabolt két olasz női segélymunkás sorsát illetően. Két terrorcsoport is bejelentette, hogy kivégezték őket, az olasz titkosszolgálat és a római kormány viszont még délután is azt közölte: nem tekinti bizonyítottnak a halálukat.
Állítólag kivégezték a két olasz nőt
A magát Szent Háború Szervezetnek nevező csoport – szerda késő esti híradás szerint – az iraki szélsőségesek által nem túl gyakran használt egyik weboldalon megjelent közleményében tudatta: kivégezte a két olasz nőt, mert Róma nem teljesítette az olasz katonák Irakból történő kivonását célzó követelését. A csoport egyúttal azzal fenyegetőzött, hogy csapást mér minden Irakban élő külföldire. A közlemény hitelességét nem tudták megállapítani. Az ANSA hírügynökség által idézett olasz hatóságok közölték, hogy nem rendelkeznek semmilyen olyan információval, amely alátámasztaná a közleményben foglaltakat és óvatosságra intettek az állítólagos kivégzéssel kapcsolatban. Ugyanezt hangoztatták az olasz tévécsatornák is híradásaikban. A két túsz munkaadója, a Híd Bagdadba segélyszervezet internetes honlapján pedig kevésbé hitelt érdemlőnek nevezte a közleményt, hangsúlyozva, hogy komoly kétségei vannak annak valóságtartalmát illetően. Egy hasonló nevű, magát Iszlám Szent Háború Szervezetnek nevező, addig ismeretlen csoport szeptember közepén már szintén fenyegetőzött a két túsz kivégzésével és az olasz csapatok kivonását követelte, aminek teljesítésére 24 órás határidőt szabott.
Kora délután arról kaptunk hírt, hogy újabb szélsőséges csoport is bejelentette a két olasz segélymunkásnő kivégzését. A Zavahri hívei nevű csoport egy kevésbé ismert internetes honlapon tudatta Simona Pari és Simona Toretta lefejezését. E közlemény hitelességét sem tudták ellenőrizni. Az írás egyébként a két nő kivégzését nem az életük megkímélésére eredetileg támasztott követelés teljesítésének hiányával indokolta. „Az olasz titkosszolgálat két bűnös ügynökének a fejét késsel csapták le sajnálat és könyörület nélkül. A levágott fejekről készült videofelvétel hamarosan nyilvánosságra kerül” – áll a közleményben. Szeptember elején ez a szervezet vállalta a két nő elrablását. Ez a csoport, amikor szeptember 10-én bejelentette a túszejtést, internetes üzenetében azzal vádolta meg az olasz kormányt, hogy segíti az amerikai katonákat az iraki foglyokkal szembeni túlkapásaikban. Egyben 24 órás határidőt szabott arra, hogy Róma adjon biztosítékot az iraki börtönökben raboskodó muzulmán nők szabadon engedésére. Mint a neve is utal rá, ez a csoport Oszama bin Laden egyiptomi születésű helyettesének, Ajman az-Zavahrinek a nevét vette fel. (MTI, t, ú)
Hamarosan elengedik a franciákat
Dubaj. Egy eddig ismeretlen, damaszkuszi székhelyű iraki csoport tegnap az al-Arabíja hírtelevízióban bejelentette, a következő három napban elengedik az Irakban túszul ejtett két francia újságírót. „Jó hírt jelentek be, ami a két francia újságíró rövidesen bekövetkező elengedését illeti” – közölte Fadel ar-Rabii, aki az Iraki Nemzeti Erők nevű csoport szóvivőjeként mutatkozott be, Damaszkuszból nyilatkozva a dohai székhelyű televíziónak. „Kijelentem, hogy a két újságírót a következő három napban elengedik” – tette hozzá. Georges Malbrunot-t és Christian Chesnot-t, valamint szíriai sofőrjüket augusztus 20. óta tartja túszként fogva Irakban egy magát Iraki Iszlám Hadseregnek nevező csoport. (MTI)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.