<p>A NATO-csúcs egyik legfontosabb döntése az volt, hogy a katonai szövetség jóváhagyta: az Oroszország jelentette fenyegetésre válaszolva egy-egy zászlóaljat telepítenek Lengyelországba és a három balti államba.</p>
Alakul a két új NATO-zászlóalj összetétele
Varsó |
Az AP amerikai hírügynökség szerint az is kezd egyértelművé válni, hogy mely államok katonáiból állnak majd fel ezek az alakulatok. A Lengyelországba telepítendő zászlóaljat az Egyesült Államok vezeti, értelemszerűen egy részét amerikai katonák adják. Emellett egy századot küld ide Nagy-Britannia, egyet Románia. Egy század nagyjából 150–200 főből áll, maguk a zászlóaljak pedig körülbelül 1000 fősek lesznek. A Litvániába küldendő alakulatot Németország vezeti, míg a csapatokat a németek, a franciák, a portugálok, a hollandok, a belgák, a luxemburgiak és a norvégok adják. Az Észtországba telepítendő zászlóalj brit parancsnokság alatt áll majd. A britek 500 katonát küldenek ide, de Franciaország és Dánia is ad majd egy-egy századot. A lettországi zászlóaljat Kanada vezeti. Egyelőre még nem tudni, az alakulatba milyen további államok küldenek katonákat. A NATO szerint Olaszország és Horvátország is ígért egy-egy századot, de ma még nem világos, ezeket hova osztják be. Lengyelország szintén megígérte, hogy küld katonákat az egyik balti állambeli NATO-zászlóaljba.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.