Aggódik az OPEC elnöke

Dzsakarta. Az OPEC elnöke a véres szaúd-arábiai túszejtő akció után aggodalmának és ugyanakkor reményének adott hangot, mert szerinte a szaúdi királyság jelenleg az egyetlen ország az OPEC olajtermelői között, amely még érezhetően növelni tudná olajtermelését.

Dzsakarta. Az OPEC elnöke a véres szaúd-arábiai túszejtő akció után aggodalmának és ugyanakkor reményének adott hangot, mert szerinte a szaúdi királyság jelenleg az egyetlen ország az OPEC olajtermelői között, amely még érezhetően növelni tudná olajtermelését. Purnomo Yusgiantoro ugyanakkor reméli, hogy a jelenlegi termelés feletti mintegy 15 százalékos mennyiség kibocsátására Szaúd-Arábia képes lesz.

A kartell miniszterei csütörtökön ülnek össze Bejrútban, hogy megvitassák az olajpiac helyzetet. Al-Attiyah katari olajipari miniszter tegnap azt nyilatkozta, hogy a bejrúti napirend még nyitott, több lehetőséget vitatnak meg. Ezek között van a jelenlegi termelési kvótarendszer felfüggesztése is. A maga részéről azt javasolja, hogy az OPEC ársávját a jelenlegi hordónkénti 22-28 dollárról 28-30 dollárra emeljék. Az OPEC együttes kitermelési plafonja jelenleg napi 23,5 millió hordó, szó van róla, hogy ezt 2 millióval növelnék, de erre gyakorlatilag csak Szaúd-Arábia képes, a többiek – illetékeseik szerint – gyakorlatilag a kitermelhető mennyiséget hozzák felszínre, nincsenek többlettermelési kapacitásaik.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?