Aggodalom a Vajdaságban

Belgrád. Hivatalos részeredmények szerint a Szerb Radikális Párt (SRS) fölényesen nyerte a vasárnapi vajdasági parlamenti választást, s nagyon jól szerepelt a szerbiai helyhatósági választáson is. Az alacsony részvétel a szélsőségeseknek kedvezett.

A tartományi parlamenti választás során a 120 tagú parlament képviselőinek felét arányos rendszerrel, pártlistáról választották meg. A fennmaradó 60 képviselőt a második fordulóban, egyéni körzetekben választják meg. Tegnap kora este, a voksok több mint felének összeszámlálása után az SRS 31 százalékkal vezetett, utána a Demokrata Párt (DS) következett 21 százalékkal. Harmadik volt a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) 11, a regionális pártokból álló Együtt a Vajdaságért nevű koalíció 9, a Szerbiai Demokrata Párt 7, a Szerbia Ereje Mozgalom 6,5, a Szerbiai Szocialista Párt 6, illetve a G17 Plus 5 százalékkal.

A részvételi arány a Vajdaságban rendkívül alacsony, 28,19 százalékos volt, ami hozzájárult a feltételezett háborús bűnös, Vojiszlav Seselj pártjának győzelméhez. Igaz, abszolút többség híján a radikálisok nem tudnak kormányt alakítani. A Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége (VMDK) és a Vajdasági Magyar Demokrata Párt (VMDP) nem vett részt az arányos szavazáson. Az előbbi párt listáját hitelesített támogató aláírások híján utasította el a tartományi választási bizottság, az utóbbi pedig eleve nem tudott összegyűjteni háromezer támogató aláírást.

Ami a szerbiai helyhatósági választást illeti: nem hivatalos adatok szerint a VMSZ 8 polgármesterjelöltje közül 7 jutott tovább, de korántsem biztos, hogy a második fordulóban a legnagyobb délvidéki magyar párt jelöltjei mindenütt győzni tudnak majd. A VMSZ-nek eddig hét városban: Adán, Csókán, Kanizsán, Kishegyesen, Szabadkán, Bácstopolyán és Zentán volt polgármestere. Kasza József pártja az összes említett településen, ezenkívül Óbecsén is indított polgármesterjelöltet. Adán kívül minden városban továbbjutott a párt jelöltje a második fordulóba. Gondot okoz, hogy Szabadkán a jelenlegi polgármesternek, Kucsera Gézának a VMSZ-szel stratégiai partnerségi viszonyban lévő Demokrata Párt (DS) jelöltjével kell összemérnie erejét, s hasonló a helyzet Csókán is. Magyarkanizsán párton belüli ellentétek miatt nem a népszerű jelenlegi polgármestert, Balla Lajos Lacit indította a VMSZ, hanem Bacskulin Ferencet. Könynyen megtörténhet, hogy a VMSZ a 86 százalékban magyarok lakta Magyarkanizsát is elveszíti a polgármesteri széket.

Egeresi Sándor, a VMSZ alelnöke arra számít, hogy a VMSZ-nek tíznél több képviselője lesz a tartományi parlamentben, a magyarlakta települések önkormányzatainak többségében pedig továbbra is a legerősebb párt marad. Korhecz Tamás vajdasági kisebbségügyi miniszter szerint a tartományi választás eredményei „nagyjából beszélő viszonyban vannak az előrejelzésekkel”. Kirajzolódott az éles harc a demokratikus és a radikális tömb között, az előbbi bizonyos előnnyel rendelkezik, de számolni kell az SRS tartós és erős jelenlétével immár a Vajdaságban is. Szerinte kétségbeejtő, hogy a radikálisok enynyien vannak, de látható az is, hogy a Seselj-párt nem tudta növelni szavazóbázisát a tavalyi decemberi parlamenti, illetve a júniusi elnökválasztáshoz képest.

A szerbiai önkormányzati választáson két ellenzéki párt, a Demokrata Párt (DS) és a Szerb Radikális Párt (SRS) jól szerepelt, s tovább gyengült a kormánypártok támogatottsága. Vojiszlav Kostunica kormányfő tegnap azt mondta, nem hiszi, hogy az önkormányzati választásokon való gyenge szereplés miatt idő előtti parlamenti választásokat kellene kiírni Szerbiában.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?