Aggasztó a palesztin belbiztonsági helyzet

Gáza/Jeruzsálem/Párizs. Tizenhárom palesztin szervezet küldöttei ültek asztalhoz tegnap Gázában azon a rendkívüli találkozón, amelyet Jasszer Arafat palesztin elnök halálának eshetősége miatt hívtak össze. „Azért vagyunk ma itt, hogy megmutassuk egységünket.

Gáza/Jeruzsálem/Párizs. Tizenhárom palesztin szervezet küldöttei ültek asztalhoz tegnap Gázában azon a rendkívüli találkozón, amelyet Jasszer Arafat palesztin elnök halálának eshetősége miatt hívtak össze. „Azért vagyunk ma itt, hogy megmutassuk egységünket. Egy nemzet vagyunk, amely szabadságot akar, és küzd saját földjéért, nem különálló csoportok, amelyek itt vagy ott harcolnak” – jelentette ki az ülés előtt Mohammed al-Hindi, az Iszlám Dzsihád szélsőséges csoport szóvivője. A Fatah központi bizottsága szerint komoly nemzeti párbeszédre van szükség. A találkozó célja az volt, hogy megállapodásra jussanak az Arafat halála utáni helyzet stabilizálására és a palesztin vezetés kijelölésére.

Arafat nem jelölte ki utódját, és jelenleg úgy látszik, az átmeneti időszakban egy testület irányítja majd a Palesztin Hatóságot Ahmed Korei miniszterelnöknek és Mahmúd Abbásznak, a Palesztin Felszabadítási Szervezet (PFSZ) második számú vezetőjének az irányításával. A jogkörök elválasztása és határa egyelőre nem világos, de az elmúlt napokban Korei irányította a napi kormányzási ügyeket, míg Abbász kezelte a diplomáciai kérdéseket. A palesztin belbiztonsági helyzet aggasztó: az utóbbi napokban rivális fegyveres csoportok tűztek össze a gázai utcákon, míg a zavaros hatalmi helyzetben belbiztonsági vezetők is egymásnak estek a posztok reményében. „A cionista kormányzat megmérgezte Arafat elnököt” – hangoztatta a hagyományos pénteki imán Gáza egyik legnagyobb mecsetében Ibráhim Medeiresz imám. Sok ezer hívő előtt mondott beszédében a pap nem indokolta meg állítását, csak annyit mondott, hogy Izrael félre akarja tolni az útból Arafatot. A jeruzsálemi Mecsetek terén (a Templomtéren) közel százezer muzulmán hívő gyűlt össze a ramadán negyedik péntekén az ima alkalmából. A tömeg Arafat gyógyulásáért is imádkozott, majd békésen távoztak.

Az izraeli hadsereg tegnap megerősítette a palesztin területek zárlatát Arafat bármely pillanatban bekövetkezhető halála s annak lehetséges következményei miatt. Az izraeli területekre 50 évesnél fiatalabb palesztin férfi még engedély birtokában sem léphet be, a 35 évnél idősebb palesztin nőket viszont beeengedik. Ez a szabály főként a ciszjordániai palesztin területek lakóira érvényes, akik az 1967 óta izraeli ellenőrzés alatti Kelet-Jeruzsálembe akarnának belépni. A ciszjordániai és gázai övezetbeli területeken, valamint a libanoni határon szolgáló izraeli csapatok készültségben vannak, eltávozásokat nem engedélyeznek.

Arafat „visszafordítható kómában” van – közölte tegnap a palesztinok párizsi képviselője. Leila Sahíd határozottan cáfolta azokat a francia és izraeli médiajelentéseket, amelyek szerint már csak gépekkel tartják életben a Párizs melletti Clamart katonai kórházában ápolt palesztin elnököt. „Kómában van, nem tudjuk pontosan, annak melyik típusában, de ez a kóma visszafordítható. Lehet, hogy viszszatér belőle, lehet, hogy nem” – mondta a francia RTL rádiónak. Hozzátette: a palesztin vezető „minden létfontosságú szerve működik”. Francia orvosi forrásokra hivatkozva csütörtökön azt jelentette a francia és az izraeli média, hogy gépekkel tartják életben Arafatot, a palesztin vezető a kóma legsúlyosabb, negyedik fokozatában van.

Izrael megengedné a palesztinoknak, hogy a Gázai övezetben temessék el Jasszer Arafat palesztin elnököt, de nem Jeruzsálemben – hangsúlyozta tegnap Jószef Lapid izraeli igazságügy-miniszter. Arafat korábban tanácsadóival folytatott magánbeszélgetésekben azt mondta, hogy szeretné, ha a jeruzsálemi al-Aksza mecset, az iszlám egyik legfontosabb szentélye közelében temetnék el. Palesztin illetékesek mindeddig nem voltak hajlandóak tervezni Arafat temetését, sem pedig egyeztetni az izraeli hatóságokkal a gyászszertartásra érkező külföldi vezetők beutazását. (MTI, t, ú)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?