A világ harmadik legnépesebb országa alakul

Az EU, történetének legnagyobb bővítését hajtja végre Koppenhágában. Az eddigi legnagyobb bővítés három ország befogadása volt. Most tizenötről huszonötre nő a tagországok száma, az unió összterülete 738 500 négyzetkilométerrel gyarapszik, 3,23 millióról 3,97 millió négyzetkilométerre nő.

Az EU, történetének legnagyobb bővítését hajtja végre Koppenhágában. Az eddigi legnagyobb bővítés három ország befogadása volt. Most tizenötről huszonötre nő a tagországok száma, az unió összterülete 738 500 négyzetkilométerrel gyarapszik, 3,23 millióról 3,97 millió négyzetkilométerre nő. Népessége 75 millióval gyarapszik, vagyis 370 millióról 445 millióra, ami azt jelenti, az EU lesz Kína és India után a világ harmadik legnépesebb egysége.

A legnagyobb új tagállam Lengyelország lesz a maga 38,5 millió lakosával, ami százszor több, mint a legkisebb új tagállam, Málta 380 ezer lakosa. Szlovákia a maga 5,4 millió lakosával nagyobb csatlakozónak számít, hiszen a három balti állam, Szlovénia, Ciprus és Málta is kisebb nála. Magyarország a harmadik legnagyobb új tagállam, Csehországnak 100 ezerrel több lakosa van.

Az EU hivatalos nyelveinek száma 20-ra nő: a dán, a holland, az angol, a finn, a francia, a német, a görög, az olasz, a portugál, a spanyol és a svéd nyelvhez csatlakozik a cseh, az észt, a magyar, a litván, a lett, a máltai, a lengyel, a szlovák és a szlovén nyelv.

Az új EU-ban óriásiak lesznek a gazdasági különbségek. A tíz új tagország együttes bruttó nemzeti összterméke (GDP) 404 milliárd euró, ami csupán a 4,6 százaléka a jelenlegi tagországokénak. Míg az unió területe és népessége 30 százalékkal emelkedik, a GDP csak nem egész öt százalékkal. Az egy személyre számított GDP a jelenlegi uniós országokénak csupán 46 százaléka. A leendő tagországok közül a leggazdagabb Ciprus, az egy személyre lebontott GDP az EU-tagok 80 százaléka. Ciprust Szlovénia és Málta követi, majd egy nagyobb szünet után Magyarország, Csehország, Szlovákia (49%), Lengyelország, Észtország és Lettország következik, a legszegényebb Litvánia.

Szlovákiában van viszont a legtöbb munkanélküli, igaz holtversenyben vagyunk a lengyelekkel. A legkevesebb állástalan Szlovéniában (5,7%) van. Magyarországon a legmagasabb az infláció, míg a legalacsonyabb Cipruson és Máltán.

A bővítésnek még nincs vége: 2007-ben Bulgária és Románia is csatlakozhat, rövidesen Törökország is időpontot kap, s egyre több szó esik Horvátország uniós tagságáról is. (mert, mti, tasr)

Ezer politikus hatezer szolgája

10 ezer ember (1000 politikus, 3000 újságíró, hatezres a személyzet) tolong majd a csúcstalálkozó helyszínéül szolgáló Bella Centerben. Naponta 10 tonna ételt pusztítanak el a jelenlevők, 45 ezer kávét és ugyanennyi üdítőt fogyasztanak el, ezután 24 ezer WC-papírtekercset is elhasználnak. Hogy működjön a kommunikáció, 27 kilométernyi kábelt használtak fel a szervezők. A városban azonban semmi sem utal a csúcsra, tán csak egy sátor a dán főváros közepén, ahol a csatlakozók kínálják tipikus szuvenírjeiket és ételeiket, italaikat. (TASR)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?