A „vakcinanacionalizmus” veszélyére hívta fel a figyelmet a WHO főigazgatója

koronavírus-vakcina

A koronavírus elleni jövőbeni oltóanyagok felhalmozása ellen szólalt fel kedden Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz, a WHO főigazgatója Genfben, leszögezve, hogy az ilyen versengés a járványhelyzet romlásához vezet.

„Senki nincs biztonságban, amíg mindenki nincs biztonságban” – szögezte le a főigazgató, aki ennek kapcsán a „vakcinanacionalizmus” veszélyéről beszélt.

Bruce Aylward, a WHO főigazgató-helyettese szintén a „vakcinanacionalizmustól” óvott, és arra szólította fel az oltóanyag kutatásán dolgozó országokat, hozzák nyilvánosságra az eddig elért eredményeket.

Michael Ryan, a világszervezet veszélyhelyzeti igazgatója a sajtótájékoztatón hangsúlyozta, a világ nagyon messze van a globális nyájimmunitástól, leszögezve azt is, hogy hiba lenne ebben reménykedni.

„Nem ez a megoldás, és nem erre kell most összpontosítani” – jelentette ki.

A nyájimmunitáshoz, vagyis a fertőzéslánc megállításához egy adott közösség legalább 70 százalékának rendelkeznie kell az immunitáshoz szükséges antitestekkel, noha néhány tudós szerint már az 50 százalék is elegendő lehet. A legfrissebb kutatások ezt az arányt a koronavírus esetében 10-20 százalékra becsülik.

Aylward ezzel kapcsolatban aláhúzta, hogy a vírus okozta Covid-19 betegség elleni védőoltást a bolygó lakosságának sokkal több mint 50 százalékának kell megkapnia. Hozzátette, nem akarnak belesétálni abba a csapdába, hogy hisznek a kisebb mértékű nyájimmunitás adta védelemben.

A világszervezet munkatársai a sajtókonferencián aggodalmukat fejezték ki amiatt is, hogy a járvány terjesztői elsősorban húszas, harmincas és negyvenes éveikben járó, tünetmentes emberek, akik a tünetek híján nem tudják magukról, hogy terjesztők.

A WHO augusztusban már figyelmeztetett a fertőzésszám megugrására a fiatalok körében, kiemelve, hogy ez kockázatot jelent a vírussal szembeni veszélyeztetett csoportok számára is, elsősorban a sűrűn lakott helyeken, illetve ott, ahol az egészségügyi rendszer nem elég felkészült.

Kaszai Takesi, a WHO nyugat-csendes-óceáni térségének regionális vezetője úgy vélte, a vírus változik, és a régióban új szakaszba lépett.

A világszervezet egyúttal felszólította a gyógyszergyártó vállalatokat, hogy az oltóanyaggal kapcsolatos kutatásokban tartsák be a megfelelő szabályokat.

A WHO részéről egyúttal leszögezték, szorosan együttműködnek Oroszországgal, ahonnan augusztusban jelentették be a SARS-CoV-2 koronavírus elleni első vakcina hivatalos bejegyzését

Az esetszámok növekedése miatt az elmúlt hetekben több ország ismét korlátozásokat vezetett be a járvány lassításának érdekében.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?