A UNHCR a menekültek lakhatási körülményeinek javítására szólította fel Görögországot

<p>Erősen kifogásolható körülmények közé, élelemmel, folyóvízzel, illemhelyekkel és zuhanyozókkal rosszul ellátott, elhanyagolt épületekbe szállították a menekültek többségét a görög-macedón határ menti Idomeni rögtönzött sátortáborából - állapította meg pénteken az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága (UNHCR).&nbsp;</p>

A szervezet által megfogalmazott bírálatot Athén élesen visszautasította. Az idomeni sátortábort erőszak alkalmazása nélkül sikerült kiüríteni csütörtökre a hét elején kezdődött görög hatósági akció keretében. A tábor lakóit buszokkal fogadóközpontokba szállították.    A UNHCR szerint az elszállított emberek kevés tájékoztatást kaptak arról, hogy milyen körülmények várják őket, és mennyi ideig kell a számukra kijelölt létesítményekben maradniuk.    "Arra sürgetjük a görög hatóságokat, hogy az EU-tól kapott pénzügyi támogatással mihamarabb jobb alternatívákat találjanak" - jelentette ki Melissa Fleming, az UNCHR szóvivője Genfben.    Míg néhány menekült felújított létesítményekbe került, addig a többséget olyan helyekre szállították, amelyeket nem tettek megfelelően lakhatóvá - vélte Fleming. Hozzáfűzte: az UNHCR javasolta Athénnak, hogy szállítsa el az embereket néhány létesítményből, amelyeket az ENSZ-szervezet alkalmatlannak minősített elszállásolásukra.    Athén határozottan visszautasította a UNHCR bírálatát.    "Ilyen hiányosságok egy ilyen válság során normálisnak tekinthetők, már feltártuk, és meg is fogjuk szüntetni őket" - reagált a bírálatra a migránskérdéssel foglalkozó görög válságstáb egy másfél oldalas nyilatkozatban pénteken.    "A görög hatóságok arra számítottak, hogy a UNHCR a szövetségesük és a támogatójuk lesz a migrációs válságban" - olvasható a közleményben, amely szerint Görögország bírálat helyett konkrét, átfogó javaslatokat vár, amelyek segítik a helyzet megoldását.     A UNHCR-éhez hasonló nyilatkozatok nem segítenek sokat - hangsúlyozták a görög illetékesek. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?