A terrorizmustól félnek leginkább a csehek

Prága |

<p>A cseh lakosság 81 százaléka a terrorizmust tartja a legnagyobb veszélynek Csehország számára - derült ki egy országos közvélemény-kutatásból, amelynek eredményét hétfőn hozták nyilvánosságra Prágában. &nbsp;</p>

A CVVM közvélemény-kutató intézet által  az elmúlt év végén készített felmérésben  a menekültáradatot,  a radikális vallási mozgalmakat a megkérdezettek 66 százaléka minősítette komoly veszélynek. 

A felmérés kimutatta, hogy 2014 óta megnőtt azoknak a személyeknek a száma, akik összefügést látnak a menekültválság és a terrorizmus között. 2014-ben a közel-keleti menekülteket a megkérdezettek 32 százaléka nevezte veszélyforrásnak, most azonban már 66 százalék. A nemzetközi terrorizmust ezúttal 19 százalékkal, a radikális vallási mozgalmakat pedig 15 százalékkal tartják többen komoly veszélyforrásnak, mint két évvel ezelőtt. A csehek leginkább az ún. Iszlám Államtól és a polgárháború sújtotta Szíriától tartanak a leginkább. 

Oroszországot a csehek egy része újra a veszélyes országok közé sorolta, de azúttal jóval kisebb arányban, mint az előző évek hasonló felméréseiben. 2014-ben a csehek 28 százaléka tartott Oroszországtól, most csak 17 százalék.

Míg 2014-ben a megkérdezettek 29 százaléka tartotta reális veszélynek a háborús konfliktust, most ezzel kapcsolatban az emberek  50 százaléka vélekedett így. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?