A tálibok szerint a pakisztáni katonák lelőttek több afgánt, aki illegálisan próbált átjutni a határon

Afganisztán k

A pakisztáni katonák lelőttek három afgánt, aki többedmagával illegálisan próbált átkelni a határon a torkhami ellenőrzőpont közelében – mondta pénteken egy tálib forrás a RIA Novosztyi orosz hírügynökségnek Kabulban.

Összesen tíz ember próbált illegálisan átjutni a határon. A lövöldözésben hárman meghaltak és öten megsebesültek – mondta a forrás. A halottak holttestét a határátkelőnél hagyták heverni.

A pakisztáni hatóságok egyelőre nem reagáltak erre.

Pakisztánból két út vezet Afganisztánba. Az egyik a Haibár-hágón át a Pakisztán északi részén fekvő Torkham határvárosba és onnan tovább Kabulba. Ezen az úton lehet a legegyszerűbben az utánpótlást és a katonai eszközöket Afganisztánba eljuttatni. A másik út Beludzsisztánon keresztül halad, Saman határvárosba, majd a dél-afganisztáni Kandahárba.

A tálib lázadók – akiket húsz évvel ezelőtt fosztott meg hatalmuktól az amerikaiak vezette nemzetközi katonai koalíció – augusztus 15-én, néhány óra leforgása alatt harc nélkül foglalták el Kabult, majd bejelentették, hogy véget ért a húsz éve tartó afganisztáni háború.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?