A tálibok külföldiek által lakott házat támadtak Kabulban

Kabul |

<p>Tálib fegyveresek - vélhetően öngyilkos merénylők - támadást intéztek szombaton Kabulban egy külföldiek lakta épület ellen, de a délutáni jelentésekből még nem derült ki, hogy pontosan milyen épületről is van szó, s hogy a támadók, illetve a benn tartózkodó civilek közül hányan vesztették életüket vagy sebesültek meg.</p>

Az AFP-nek az afgán belügyi szóvivő még csak annyit mondott, hogy "terrorista támadás van folyamatban egy külföldiek által használt épület ellen", s hogy egy rendőri elitkommandó felvette velük a harcot. A szóvivő egyéb részleteket nem közölt, például azt sem pontosította, hogy milyen célpontról is van szó. Az AP úgy értesült, hogy három tálib öngyilkos merénylő hatolt be fegyverekkel és robbanóanyaggal az említett épületbe, amely a parlament közelében található. E hírforrás szerint egyikük felrobbantotta magát, a másikat a biztonsági erők lőtték le, a harmadik támadó sorsáról nem közöltek semmit.     

A szombat délutáni tudósítások kétféle változatot közöltek arról, hogy milyen létesítményről is lehet szó. Egy szemtanú szerint abban a házban az afgán kormány mellett működő európai tanácsadók laknak, a tálibok szóvivője viszont Twitter-üzenetében azt írta, hogy egy "keresztény misszió épülete" ellen hajtottak végre fegyveres akciót. 

Az EFE spanyol hírügynökség szerint az afgán biztonsági erők rögtön körülvették a megtámadott épületet, és lezárták a környéket. 

Az utóbbi napokban több külföldi célpont ellen is támadást intéztek az afgán fővárosban a tálibok, akik például csütörtökön pár óra eltéréssel két robbantásos merényletet is elkövettek. Az elsőt a brit nagykövetség egyik járműve ellen intézték, a második robbantás pedig Kabul diplomatanegyedét rázkódtatta meg. A nagykövetségi jármű elleni pokolgépes merényletben öt ember meghalt, harminchárom megsebesült. A második akció során pedig háromnegyed órán át tűzharc folyt a támadók és a biztonsági erők között a városrészben, ahol külföldi diplomáciai képviseleteken kívül az egyik afgán alelnök villája áll. A hatóságok két merénylővel végeztek, harmadik társuk pedig saját magát robbantotta fel. 

A tálib felkelők és más dzsihadisták öngyilkos merényletek és támadások egész sorát követték el idén Afganisztánban, miközben a nemzetközi biztonsági erőt (ISAF) alkotó külföldi csapatok folyamatosan vonulnak ki az ázsiai országból. Mindenesetre a kabuli parlament a múlt vasárnap ratifikálta az Egyesült Államokkal és a NATO-val kötött biztonsági szerződéseket, amelyek értelmében az atlanti szövetség harcoló csapatainak idei kivonulása után is több mint tízezer külföldi katona maradhat az országban a helyi fegyveres erők támogatására. A tálibok és más lázadó erők élesen ellenzik a szóban forgó szerződéseket, merényleteik összefüggésben állhatnak ezzel.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?