A szír sereg az Iszlám állam fővárosát támadja

Ammám |

<p>Behatolt a szíriai kormányhadsereg szombaton az Iszlám Állam (IÁ) legfőbb szíriai központjának számító Rakka tartomány területére&nbsp; - jelentette szombaton az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH).</p>

 A kiterjedt szíriai aktivistahálózattal bíró OSDH szerint az orosz légierő támogatásával a szíriai kormányerőknek sikerült behatolniuk Rakkába, ahonnan 2014 augusztusában szorították ki őket az iszlamisták. A hadsereg csapatmozgásait az orosz gépek IÁ-célpontok elleni heves bombázása előzte meg a szomszédos Hama tartomány keleti részén.   

A hadsereg pozíciójától keletre eső Rakka város gyakorlatilag az IÁ szíriai fellegvára, amelynek az iraki "testvérvárosa" Moszul. A két várost tartják a szervezet központjainak, elfoglalásuk elengedhetetlen az IÁ fölötti győzelemhez.   

A szíriai hadsereg mellett az Egyesült Államok vezette nemzetközi koalíció támogatásával bíró Szíriai Demokratikus Erők (FDS) nevű kurd-arab fegyveres ernyőszervezet van jelen Rakkában. Az FDS május végén indított offenzívát a Rakka várostól északi irányban elterülő területek felszabadítására.   

Az iraki hadsereg eközben a Bagdadtól mintegy 50 kilométerre nyugatra fekvő Fallúdzsa városát ostromolja az IÁ iraki fellegvára, Moszul elleni kampány részeként, így elmondható, hogy a dzsihadisták központi területeit három irányból közelítik a szervezet legyőzését célzó haderők.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?