A spanyol kormányfő párbeszédre biztatja Volodimir Zelenszkijjel a kínai elnököt

Pedro Sánchez

Pedro Sánchez spanyol miniszterelnök Pekingben igyekezett meggyőzni Hszi Csin-ping kínai elnököt: kezdjen párbeszédet Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel – erről maga spanyol kormányfő számolt be pénteki sajtóértekezletén a kínai fővárosban.

Sánchez a megbeszélésén kifejezte aggodalmát „Ukrajna törvénytelen megtámadása miatt”, továbbá biztatta a kínai elnököt, hogy első kézből tájékozódjon Zelenszkij béketervéről, amelynek központi eleme, hogy vissza kell állítani Ukrajnának a Krím 2014-es bekebelezése előtti területét.

„Úgy gondolom, hogy ez egy olyan terv, amely tartalmazza a tartós béke alapjait Ukrajnában, és tökéletesen összhangban van az ENSZ alapokmányával, illetve annak elveivel, amelyeket (Vlagyimir) Putyin (orosz elnök) megsértett az inváziójával” – fogalmazott Sánchez.

A CCTV kínai állami televízió beszámolója szerint Hszi Csin-ping ez alkalommal is a „hidegháborús mentalitás” és az „extrém szankciók” jelentette nyomás felszámolására szólított fel.

„Reméljük, hogy valamennyi érintett félnek párbeszéd és konzultációk révén sikerül egy kiegyensúlyozott, hatékony és fenntartható európai biztonsági rendszert felépítenie” – idézték a kínai elnököt.

A spanyol kormányfő a kétoldalú viszonyt érintő tárgyalásairól kiemelte: a kölcsönösségre alapuló, kiegyensúlyozott kapcsolatokra törekszik Kínával.

A CCTV híradása szerint Peking is abban bízik, hogy a kínai vállalatok számára tisztességes és igazságos környezetet biztosítanak Spanyolországban.

A kétnapos kínai látogatáson tartózkodó Pedro Sánchez csütörtökön felszólalt a dél-kínai Hajnan tartományban tartott Boao Fórum éves konferenciáján.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?