<p>Sikerült pénteken is eljutnia a maláj utasszállító kelet-ukrajnai becsapódásának helyszínére a katasztrófa okait vizsgáló és a holttestek után kutató nemzetközi szakértői csoportnak - közölte az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ).</p>
A nemzetközi szakértői csoport ismét a katasztrófa helyszínére érkezett
Kijev |
A tájékoztatás szerint több mint hatvan szakértő - köztük hollandok és ausztrálok - érkezett a helyszínre, és azonnal munkához látott. A csoportnak több napi sikertelen próbálkozás után csütörtökön sikerült először eljutnia a térségbe, ahol két héttel ezelőtt lezuhant az utasszállító. Kijev szerint a szakadárok akadályozták a szakértőket ebben azzal, hogy harcot színleltek a környéken.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.