A németek nagy többsége fontosnak tartja a bevándorlást

Berlin |

<p>Németországban a lakosság csaknem kétharmada fontosnak tartja a bevándorlást az ország jövője szempontjából, ugyanakkor a többség erős idegenellenességet tapasztal - mutatta ki egy pénteken ismertetett felmérés.</p>

A ZDF közszolgálati televízió megbízásából készített közvélemény-kutatás alapján a német lakosság 65 százaléka úgy véli, az ország jövőjének biztosításához fontos a külföldi munkavállalók bevándorlása. Valamennyi parlamenti párt táborában ez vélemény a meghatározó, és a számottevő politikai erők közül csak a legnagyobb támogatottságú parlamenten kívüli párt, a konzervatív CDU/CSU-tól jobbra elhelyezkedő Alternatíva Németországnak (AfD) hívei körében nem osztja a többség ezt a vélekedést.

Ugyanakkor a lakosság 58 százaléka szerint az idegenellenesség erősen (48 százalék), vagy nagyon erősen (10 százalék) jellemző a német társadalomra. Ebben a kérdésben is valamennyi parlamenti párt táborára ugyanaz a vélemény jellemző, mint a lakosság többségére, és szintén csak az AfD a kivétel a számottevő politikai erők között; a jobboldali populistaként is jellemzett euroszkeptikus párt szavazóinak 63 százaléka szerint az idegenellenesség nem gyakori jelenség, illetve nem is fordul elő Németországban.

A lakosságban meghatározó véleményáramlat szerint a külföldiek integrációja a legfontosabb társadalmi probléma - mutatta ki a ZDF Politbarometer című felmérését 1977 óta készítő, Választási Kutatócsoport (Forschungsgruppe Wahlen) nevű mannheimi intézet. A szavazókorú népességet reprezentáló megkérdezettek 49 százaléka helyezte az első helyre a külföldiek - bevándorlók, menedékkérők, menekültek - integrációját a társadalmi problémák rangsorában. Ez 20 éve a legmagasabb arány.

Németországban a menedékkérők és a bevándorlók száma is két évtizede nem tapasztalt magasságba ugrott az utóbbi években. Tavaly éves szinten 60 százalékkal 203 ezerre emelkedett a menedékjogi kérelmek száma, így az Európai Unió tagállamai közül Németországba érkezett messze a legtöbb menedékkérő. Az idén folytatódhat a menekülthullám, a bevándorlási és menekültügyi hivatal (BAMF) előrejelzése szerint az év végéig 300 ezer menedékjog iránti kérelmet regisztrálnak.

A ZDF felmérése alapján a lakosság 43 százaléka szerint Németországnak nem kell több, de nem is kell kevesebb menedékkérőt befogadnia, 18 százalék szerint pedig az eddiginél több menedékkérőt kell befogadni. A lakosság 32 százaléka szerint Németország túl sok menedékkérőt fogad be.

A szövetségi statisztikai hivatal (Destatis) adatai alapján tavaly történelmi csúcsra emelkedett a külföldiek száma Németországban, a 81,1 milliós országban így már nagyjából minden tízedik ember külföldi állampolgárságú. A külföldi állampolgárok adatbázisában (AZR) nyilvántartottak száma tavaly év végén 8 152 968 volt, ami a legmagasabb érték az AZR 1967-es bevezetése óta, és csaknem 520 ezres, 6,8 százalékos növekedés az egy évvel korábbihoz képest. A ZDF Politbarometer felmérésében 1224 embert kérdeztek meg.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?