A muzulmán országokat felháborította a jordániai pilóta tűzhalála

Rijád |

<p>Muzulmán országok egész sora adott hangot szerdán felháborodásának amiatt, hogy az Iszlám Állam (IÁ) nevű dzsihadista terrorszervezet elevenen elégetett egy foglyul ejtett jordániai pilótát.</p>

Szalman bin Abdel-Azíz, Szaúd-Arábia királya iszonyatos bűnnek bélyegezte a kivégzést, amely - mint mondta - ellentétes az iszlám vallás türelmével. A sivatagi királyság uralkodója egyúttal részvétét fejezte ki Jordánia népének és királyának, II. Abdalláhnak. 

Jordánia és Szaúd-Arábia egyaránt tagjai annak a nemzetközi katonai szövetségnek, amely az Egyesült Államok vezetésével légi támadásokat intéz az IÁ állásai ellen. Az Egyesült Arab Emírségek - amely szintén  részt vesz a szövetségben - szerdán külügyminiszterén keresztül szigorú szavakkal ostorozta az IÁ brutális tettét, azt gyalázatosnak, szégyenletesnek bélyegezte.

Katar - amely otthont ad a szövetség parancsnokságának - ugyancsak külügyminiszterével tolmácsolta a világnak felháborodását: bűntettnek, az iszlám hit türelemre intő tanai, az emberi értékek és a nemzetközi normák ellen valónak minősítette a kivégzést. 

Kuvait emírje elvetemült aljasságnak mondta a tettet. A túlnyomórészt muzulmánok lakta Törökország elnöke, Recep Tayyip Erdogan olyan barbárságnak  bélyegezte a kivégzést, amelynek nincs helye az iszlámban. "Ilyesmi nem szerepel vallásunkban... és semmi köze az iszlámhoz" - mondta Erdogan. Irán - külügyminisztériumán keresztül - embertelennek, az iszlám tanításait sértőnek ítélte a kivégzést.    

Japán miniszterelnöke, Abe Sindzó is hangot adott felháborodásának, már csak azért is, mert kormányának nem sikerült megakadályoznia, hogy az IÁ két japán állampolgárt lefejezzen. Abe borzalmasnak és rendkívül felháborítónak mondta a jordániai pilóta tűzhalálát.    "Sohasem engedhetünk a terrorizmusnak" - fogalmazott nyilatkozatában.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?