A munkahelyteremtést sürgette munkanélküliekkel találkozva a pápa

Róma |

<p>&nbsp;A munkahelyteremtésért szállt síkra az Olaszország középső részén, Molise régióban tett látogatásán Ferenc pápa, aki dolgozó és munkanélküli emberekkel találkozva úgy fogalmazott szombaton, hogy minden embernek joga van gondoskodni a megélhetéséről.</p>

Campobassóban járva a katolikus egyházfő sürgette, hogy a vállalkozók és a munkavállalók kössenek egyezséget, és hangsúlyozta, hogy a munkanélküliség elleni küzdelemnek elsőbbséget kell élveznie. Kiemelte, hogy a kutatás és az oktatás milyen fontos szerepet fog betölteni a munka világában.

Szót emelt viszont a pápa a vasárnapi munkavégzés ellen. Mint mondta, a munka és a család közötti egyensúly megteremtése fokmérője annak, hogy mennyire emberi a gazdasági rendszer. A vasárnapi munka nemcsak a katolikusokat, hanem mindenkit érdeklő ügy - jegyezte meg. A szabad vasárnap - kivéve a szükséges szolgáltatásokat - megerősíti, hogy az elsőbbség nem a gazdasági, hanem az emberi tényezőké, a családé, a barátoké, a hívők esetében pedig az istenhez és a gyülekezethez fűződő kapcsolaté - vélekedett.

A munkavállalókkal és munkanélküliekkel való találkozó az első program volt Ferenc pápa egynapos látogatása során a Molise régióban, amely igencsak megszenvedte a gazdasági válságot. A találkozó után a pápa több ezer hívő előtt misét mutatott be Campobassóban.

Az egyházfő a nap folyamán Castelpretosóban fiatalokkal, Iserniában rabokkal és beteg emberekkel találkozik. Egyes források szerint a 13. század elején Iserniában született V. Celesztin, aki 1294-ben néhány hónappal pápává választása után lemondott. XVI. Benedek leköszönéséig ő volt az utolsó pápa, aki önként vált meg a tisztségtől. 1313-ban szentté avatták.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?