A mexikói hadsereg megölte a Sinaloa-kartell 19 feltételezett tagját

mexikói rendőr

A mexikói hadsereg hétfőn lelőtte a Joaquín Guzmán, más néven El Chapo (Köpcös) drogkereskedő által társalapított Sinaloa-kartell 19 feltételezett tagját Mexikóvárostól északnyugatra – közölte a mexikói védelmi minisztérium.

Sinaloa állam fővárosa, Culiacán és környékén azóta fokozódik az erőszak, hogy július 25-én az Egyesült Államokban letartóztatták Ismael „El Mayo" Zambadát, a Sinaloa-kartell másik alapítóját.

A kábítószer-kereskedelem e történelmi jelentőségű alakjának elfogása testvérháborút robbantott ki rokonai és Joaquín „El Chapo" Guzmán drogkereskedő fiai között.

Chapót még 2016-ban kiadták az Egyesült Államoknak, ahol életfogytiglani börtönbüntetését tölti a déli Colorado államban, egy szigorúan őrzött börtönben.

A védelmi minisztérium szerint a mexikói hadsereg által hétfőn agyonlőtt fegyveresek feltehetően az "El Mayo" frakcióhoz köthető kommandó tagjai voltak.

A hétfői összecsapás során a mexikói hadsereg őrizetbe vette a kommandó állítólagos vezetőjét, „El Max"-ot is, aki ugyanezen forrás szerint „aktívan részt vett a közelmúltbeli culiacáni erőszakos cselekményekben".

A 76 éves Zambadát július 25-én tartóztatták le az Egyesült Államok déli részén, ahol „Chapo" egyik fiával szállt partra. A veterán drogkereskedő azzal vádolja Joaquín Guzmán Lópezt, az érintett fiút, hogy elrabolta őt, és átadta az amerikai igazságszolgáltatásnak.

A Sinaloa-kartell két frakciója közötti harcnak szeptember eleje óta csaknem kétszáz halálos áldozata van az azonos nevű államban a hatóságok szerint.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?