A megbékélés fontosságát hangsúlyozta karácsonyi üzenetében a brit uralkodó

London |

<div>A megbékélés fontosságát hangsúlyozta csütörtökön elmondott karácsonyi üzenetében a brit uralkodó, különös hangsúllyal kiemelve az I. világháború kitörésének idei századik évfordulóját, valamint a szeptemberben megtartott skóciai függetlenségi népszavazást.</div><div>&nbsp;</div>

Az életének 89., uralkodásának 63. esztendejében járó II. Erzsébet királynő hagyományosan karácsony első napján szól az Egyesült Királyság és a zömmel egykori brit gyarmatokból álló Nemzetközösség népeihez. Karácsonyi üzenetét - más nyilvános megszólalásaival ellentétben - mindig maga írja, kormányzati beleszólás nélkül.    Idei beszédében megemlékezett az éppen egy évszázada létrejött spontán és rövid fegyvernyugvásról.    Az I. világháború nyugati frontjának egyes szakaszain 1914. december 25-én brit és német katonák a lövészárkok közötti senki földjén találkoztak, ajándékokat váltottak, közös fotókat készítettek, és még futballmeccset is vívtak.    A brit uralkodó szerint "a minden utasítás, parancs nélkül" létrejött száz évvel ezelőtti fegyvernyugvás megmutatta, hogy a legvalószínűtlenebb helyzetekben is él a remény.    Az 1914-es karácsonyi tűzszünet emlékét Justin Welby, Canterbury érseke, a világszerte 77 millió hívőt számláló anglikán unió első számú vallási vezetője is felidézte szintén csütörtökön közzétett karácsonyi üzenetében, ám a királynőétől merőben eltérő hangsúllyal. Welby érsek szerint az egy évszázaddal ezelőtti rövid fegyvernyugvás megmutatott ugyan valamennyit karácsony lelkületéből, ám ettől még semmi sem változott, a csoda egy napig tartott. "Nem ez az a világ, amelyben élünk, a tűzszünetek manapság ritkák" - hangsúlyozta az anglikán egyház vallási vezetője.    II. Erzsébet királynő az anglikán világunió első számú világi vezetője.    A brit uralkodó csütörtöki beszédében a megbékélés fontosságát hangsúlyozta a szeptemberi skóciai népszavazással kapcsolatban is. Kijelentette: a skót függetlenséget ellenzők tábora által megnyert referendum eredményét sokan nagy csalódással, mások nagy megkönnyebbüléssel vették tudomásul. Időbe telik ezeknek nézetkülönbségeknek az áthidalása - mondta.    David Cameron brit miniszterelnök néhány hete, komoly belpolitikai felzúdulást kavarva óvatlanul felfedte, hogy az uralkodó a népszavazás eredményét megkönnyebbüléssel fogadók közé tartozott.    Cameron szeptember végén, az ENSZ Közgyűlésének ülésszakán Michael Bloomberg volt New York-i polgármesterrel beszélgetett egy rendezvényen a skóciai népszavazásról, nem számítva arra, hogy szavai eljutnak a helyszínen tartózkodó forgatóstábok mikrofonjaiba is.    A brit kormányfő a BBC által annak idején bejátszott felvételen jól hallhatóan kijelentette Bloombergnek, hogy amikor a függetlenséget ellenző tábor győzelmének - vagyis az Egyesült Királyság egyben maradásának - hírével felhívta a királynőt, az uralkodó "szinte dorombolt örömében" a telefonban. "Soha nem hallottam még senkit ennyire boldognak" - tette hozzá.    Cameron e kijelentéseivel súlyosan megsértette a brit protokolláris előírásokat. Nagy-Britanniában törvényerejű szokásjog ugyanis, hogy a királynő és mindenkori miniszterelnöke beszélgetéseinek részleteit soha egyikük sem tárja a nyilvánosság elé, még véletlenül sem.    Karácsonyi beszédében II. Erzsébet királynő még csak utalást sem tett arra, hogy távozni készülne a brit trónról.     Néhány napja az egyik nagy brit fogadóhálózat beszüntette a tétek elfogadását arra, hogy II. Erzsébet királynő karácsonyi beszédében bejelenti lemondását, miután meredeken megugrott az erre kötött fogadások száma, felkeltve egy esetleges bennfentes információ kiszivárgásának gyanúját.     A híresztelést udvari források már akkor azonnal cáfolták.    Ha a királynő mégis távozni kívánna a trónról, azt egyébként sem ilyen formában jelentené be, hanem először a miniszterelnököt értesítené szándékáról, és a hírt a kormányfő hozná nyilvánosságra a parlamentben. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?