A lengyel fuvarozók felfüggesztették tiltakozásukat a lengyel–ukrán határon

kamion ukrán-lengyel

A kedden kötött megállapodás nyomán a lengyel fuvarozók felfüggesztették a lengyel-ukrán határon november eleje óta tartó tiltakozásukat – közölte sajtóértekezletén Dariusz Klimczak lengyel infrastrukturális miniszter.

A megállapodást követően a fuvarozók március 1-ig felfüggesztik a Dorohusk–Rava Ruska, Hrebenne–Jahotyin, valamint Korczowa–Krakovec határátkelőkön folytatott forgalomlassító akciójukat – mondta el Klimczak.

Hozzátette: a megállapodás „nem jelenti a párbeszéd befejezését”, most a dokumentumban rögzítettek megvalósítását célzó megbeszélések kezdődnek.

A Do Rzeczy lengyel konzervatív hírportál szerint a megállapodáshoz az ukrán féllel folytatott tárgyalások járultak hozzá.

A hétpontos dokumentum egyebek mellett a lengyel és az ukrán fél közötti megegyezés végrehajtásának nyomon követéséről szól, továbbá az Európai Unióval a lengyel fuvarozók támogatásáról folytatandó párbeszédről, az engedély és szerződés nélküli szállítások megszüntetését célzó szigorúbb ellenőrzésekről, valamint a fuvarozó szervezetek részvételéről a lengyel–ukrán határon kialakult problémákkal foglalkozó munkacsoportban – írja a Do Rzeczy.

A november 6-án elindított tiltakozás során a fuvarozók a szállítmányozási engedélyek rendszerének visszaállítását követelték az ukrán szállítók számára. A rendszert az ukrajnai háború kezdete után az európai uniós intézkedések keretében függesztették fel. Szorgalmazták továbbá az ukrajnai háború kitörése után Lengyelországban regisztrált ukrán fuvarozócégek ellenőrzését, működési engedélyeik visszavonását. Azt is követelték, hogy az ukrán fél szüntesse be elektronikus kiléptető rendszerét, amely megnehezíti a lengyel kamionosok hazatérését Ukrajnából.

November végén a Medyka-Sehinyi lengyel–ukrán határátkelőnél a lengyel földművesek is tiltakozni kezdtek. Az akciót január 6-án a lengyel agrárügyi tárcával kötött megállapodást követően felfüggesztették.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?