A légvédelem izraeli rakétákat semmisített meg Aleppó térségében

izraeli-palesztin konfliktus

Izraeli rakétákat semmisített meg keddre virradóra a szíriai légvédelem Aleppótól délkeletre, az al-Szafirah térségben – jelentette a SANA állami hírügynökség.

Szíriai ellenzéki fegyveres csoportok szerint a támadások célpontja a damaszkuszi vezetéssel szövetséges iráni Forradalmi Gárda támaszpontjai és egy fegyvergyára voltak. A dubaji székhelyű al-Hadasz tévécsatorna ugyanakkor Iránhoz köthető síita milíciák fegyverraktárairól tett említést. Az al-Hadasz szerint a milícia veszteségeket szenvedett, de pontos adatokat nem közölt.

A szíriai hadsereg szóvivője közölte, hogy a rakéták többségét megsemmisítették, és jelenleg kárfelmérést végeznek.

Izrael a 2011 óta tartó szíriai polgárháború kezdete óta hajt végre katonai műveleteket az arab országban, elsősorban a kormányerők és az Irán támogatását élvező síita szövetségeseik ellen, az idén pedig fokozta az offenzívákat. Izrael fenyegetésként tekint ezekre a milicistákra, különösen azokra, akik a határának másik oldalán, a megszállt Golán-fennsík közelében tartózkodnak. Nyugati hírszerzési források szerint Izrael „árnyékháborút” folytat Szíriában az iráni befolyás gyengítése érdekében.

Bassár el-Aszad szíriai elnök rezsimje sosem ismerte el nyilvánosan, hogy az országban iráni erők állomásoznak, csak iráni katonai tanácsadók jelenlétéről tett említést.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?