A lányoknak fenntartott középiskolák bezárása ellen tüntettek Afganisztánban

Afganisztán k

Több tucatnyi diáklány tüntetett szombaton egy kelet-afganisztáni tartományban a lányok számára frissen megnyitott középiskolák újbóli bezárása ellen.

A múlt héten Paktia tartományban öt lányiskolában folytatódott a tanítás, miután diáklányok és törzsi vezetők százai követelték az újranyitást – tudta meg az AFP francia hírügynökség csütörtökön. Szombaton azonban felszólították a diáklányokat, menjenek haza, ők azonban tüntetni kezdtek – közölte egy Jaszmin nevű nőjogi aktivista, valamint helyi lakosok.

2021 augusztusi hatalomra kerülésük után a tálibok megtiltották az oktatást a lányoknak fenntartott középiskolákban.

Az intézmények közül négy Gardezben, az ötödik pedig Szamkani járásban található.

A közösségi hálón látni lehetett, amint a lányok – egyesek az egész testet beborító burkában – felvonultak Gardez központjában a lakosok és a kereskedők szeme láttára.

„A tálibok egyes tüntetők mobiltelefonját összetörték”, hogy ne tudjanak felvételeket készíteni – mondta az emberi jogi aktivista.

Egy nevének elhallgatását kérő gardezi lakos elmondta, hogy a lányok békésen tüntettek, de a biztonsági erők gyorsan feloszlatták a csoportosulást.

A hatalomba történt visszatérésük után a tálibok komoly korlátozásokat hoztak a nők számára, ismét rájuk kényszerítve az iszlám szigorú előírásait, kizárva őket így a közéletből.

Az ENSZ gyermekalapja, az UNICEF szerint hárommillió lányt fosztanak meg jelenleg a középiskolába járástól.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?