A kolumbiai kormány még októberben tárgyalásokat kezd az ELN lázadóival is

Bogota |

<p>A kolumbiai kormány és az ország második legnagyobb lázadó szervezete bejelentette hétfőn, hogy október 27-én hivatalos béketárgyalásokat kezd egymással.</p>

A lépés megerősítheti Juan Manuel Santos elnök helyzetét azok után, hogy a lakosság népszavazáson szűk többséggel elutasította Santosnak a nagyobbik gerillaszervezettel, a Kolumbiai Forradalmi Fegyveres Erőkkel (FARC) nemrég aláírt békemegállapodását.

A nagyjából kétezer harcossal rendelkező Nemzeti Felszabadítási Hadsereg (ELN) vezetői és a kormány képviselői a hétfői bejelentés szerint Ecuadorban ülnek tárgyalóasztalhoz annak az egyezségnek az alapján, amelyet a két fél Caracasban írt alá a venezuelai kormány védnökségével.

"Különleges nemzet vagyunk, amely a megpróbáltatások ellenére növekszik" - jelentette ki Santos elnök egy beszédben a tárgyalások kezdetének bejelentését követően. "A béke nem csúszhat ki a kezünk közül. Ellenkezőleg, még szilárdabb kell legyen, és most, hogy az ELN-nel is előbbre jutunk, ki fog teljesedni" - fejtette ki az elnök.

Az 1959-es kubai forradalom hatására radikális katolikus papok által alakított, marxista-leninista ELN 2014 januárja óta többször is megbeszéléseket folytatott a kormánnyal arról, hogy milyen feltételekkel és napirenddel kezdhetnének béketárgyalásokat. Közben azonban a gerillaszervezet folytatta emberrablásait és az olajlétesítmények elleni robbantásos támadásait. Az Egyesült Államok és az Európai Unió által egyaránt terrorcsoportnak nyilvánított ELN legutóbb idén márciusban kezdett ismét párbeszédet a kormánnyal, és az utóbbi hónapokban végre hajlandó volt szabadon engedni néhányat az általa foglyul ejtett emberek közül.

Juan Manuel Santos kolumbiai elnök kapta meg a múlt héten a 2016-os Nobel-békedíjat azokért az erőfeszítéseiért, amelyeket a kétszázezernél több halálos áldozatot követelő, több mint ötven évig tartó kolumbiai fegyveres konfliktus lezárásáért tett, békemegállapodást kötve a Kolumbiai Forradalmi Fegyveres Erők (FARC) szélsőbaloldali gerillacsoporttal. Míg azonban a nemzetközi közösség fennhangon üdvözölte a megállapodást, a kolumbiaiak szűk többsége meglepetésre nemet mondott rá, miután az ellenzék kifogásolta, hogy a megállapodás túl enyhe elbánásban részesítené a lázadókat.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?