A kiszabadult Szaakasvili lázongást szít Ukrajnában

Hívei kiszabadították a rendőrségi mikrobuszból Kijevben Miheil Szaakasvili volt odesszai kormányzót és egykori grúz elnököt, akit az ukrán főügyész szerint azért vettek tegnap őrizetbe, mert államcsínyt tervezett.Kijev.

Hívei kiszabadították a rendőrségi mikrobuszból Kijevben Miheil Szaakasvili volt odesszai kormányzót és egykori grúz elnököt, akit az ukrán főügyész szerint azért vettek tegnap őrizetbe, mert államcsínyt tervezett.

Kijev. Miheil Szaakasvili támogatói feltörték annak a mikrobusznak az ajtaját, amelybe a hatóságok ültették, majd kiszabadították a járműből. A busz megpróbált kitörni a tiltakozók blokádjából, de csupán néhány métert tudott megtenni, amikor a tüntetők rárontottak. A NewsOne hírtelevízió élő közvetítésében arról számolt be, hogy Szaakasvili hívei gyűrűjében elindult az ukrán parlament épületéhez, ahol beszédet intézett az ukránokhoz. Beszédében a politikus tagadta az ellene felhozott vádakat, továbbá lemondásra szólította fel Jurij Lucenko főügyészt és az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) vezetőit. A parlament előtt összegyűlt tömeg demonstrációján mások mellett felszólalt Szaakasvili védelmében Jane Collins brit európai parlamenti képviselő, az Egyesült Királyság Függetlenségi Pártjának tagja is. A tömeg az „impeachment” szót skandálta Petro Porosenko ukrán elnök nevének említésekor, utalva arra, hogy Szaakasvili egyebek mellett követeli az ukrán parlamenttől, hozzon törvényt még ezen a héten az államfő alkotmányos vád alá helyezésének (impeachment) rendjéről. Szaakasvili a kiszabadítása után tett korábbi nyilatkozatában arra szólította fel a kijevieket, hogy gyülekezzenek a Majdanon, azaz a Függetlenség terén, és „békés demonstrációval szabaduljanak meg” Porosenko elnöktől és környezetétől, továbbá a Kremlhez közel álló Viktor Medvedcsuk ukrán politikustól, Rinat Ahmetov donyecki üzletembertől és minden más oroszbarát oligarchától.

Az ukrán állampolgárságától megfosztott, így hontalanná vált Szaakasvilit tegnap vették őrizetbe a hatóságok, miután házkutatást tartottak a Majdan tőszomszédságában lévő lakásában. Az ukrán főügyész kijelentette: hivatalának olyan bizonyítékok vannak a birtokában, amelyek szerint a hatalommal való visszaélés miatt Grúziában most is körözött Szaakasvili kijevi kormányellenes demonstrációit a 2013/2014-es Majdan-tüntetések nyomán Oroszországba menekült Viktor Janukovics, a hivatalából leváltott oroszbarát egykori ukrán elnök környezete pénzelte. (MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?