A kínai elnök és a japán miniszterelnök megerősítette a kölcsönösen előnyös kapcsolatok fenntartásának szándékát

Kína

Hszi Csin-ping kínai elnök és Kisida Fumio japán miniszterelnök megerősítette a kölcsönösen előnyös kétoldalú kapcsolatok fenntartásának szándékát az Ázsiai és Csendes-óceáni Gazdasági Együttműködés (APEC) csúcstalálkozójának keretében tartott kétoldalú megbeszélésén San Franciscóban csütörtök este.

A felek megvitatták a japán tengeri élelmiszerekre kivetett kínai tilalom és egy Kínában őrizetbe vett japán üzletember kényes ügyét is.

A két országnak „a közös érdekekre” kell összpontosítania, és meg kell erősítenie, valamint „új értelmet kell adnia” a kölcsönös előnyökön alapuló együttműködésnek – jelentette ki a kínai elnök.

Japán és Kína a 2008. évi közös nyilatkozatában kinyilvánította, hogy „kölcsönösen előnyös kapcsolatokra fog törekedni a közös stratégiai érdekek alapján”, és gyakori magas szintű találkozókat tart egyebek között biztonsági témákban.

A két történelmi vetélytárs azonban az elmúlt években egy sor kérdésben, köztük területi vitákban és Tajvan ügyében is szembekerült egymással. A közelmúltban kapcsolataikat megterhelte a japán tengeri élelmiszerekre kivetett kínai tilalom, amelyet Peking azután léptetett életbe, hogy Tokió augusztusban a tengerbe engedte a fukusimai atomerőmű szennyezett vizét.

Kisida a találkozón sürgette a tilalom megszüntetését és az őrizetben tartott japán üzletember szabadon engedését.

A japán miniszterelnök Jun Szok Jol dél-koreai elnökkel is tárgyalt egy éven belül tartott hetedik találkozójukon. A felek együttműködésük elmélyítésére tettek ígéretet, és megvitatták az észak-koreai rakétakísérletekre vonatkozó aggodalmaikat.

Jun Szok Jol, Kisida Fumio és Joe Biden amerikai elnök rövid háromoldalú találkozót is tartott csütörtökön.

A 21 tagú Ázsiai és Csendes-óceáni Gazdasági Együttműködés vezetői november 15-17. között San Franciscóban tartják 30. csúcstalálkozójukat.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?