A kárfelszámolók beléptek a fukusimai kettes reaktorblokkba

Tokió |

<p>A márciusi baleset óta első ízben léptek be szerdán a megrongálódott fukusimai erőmű kettes reaktorblokkjába a kárfelszámolást végző szakemberek.</p>

A március 11-i földrengés és szökőár idején a kettes reaktorban robbanás történt, amely megrongálta az ottani berendezéseket, s feltehetően magát az atomenergia-termelő rendszert is. Odabenn valószínűleg nagy a radioaktivitás. A szakembereknek meg kell mérniük a reaktorblokkban a sugárzás szintjét, illetve fel kell mérniük a károkat. Eddig robotokkal próbálták elvégezni ugyanezt a munkát, de az épületen belül rendkívül magas a páratartalom, és bepárásodtak a rájuk szerelt kamerák lencséi.
A reaktorblokk átvizsgálása a hűtő vízvezetékrendszer összeszerelésének az egyik előkészítő része. Ezt a munkát mind a három sérült reaktorban elvégzik. Az erőművet üzemeltető Tepco vállalat ígérete szerint a hűtést biztosító vízvezetékrendszer összeszerelésével július közepéig végeznek.
A japán környezetvédelmi minisztérium szerdai közlése szerint nemzeti parkot létesítenek Honsú sziget északkeleti részén, azon a területen, ahol a szökőár hatalmas pusztítást végzett.
A terület egyes részeit a tervek szerint teljesen érintetlenül hagyják, hogy emlékeztessenek a katasztrófára. Turistaösvényeket létesítenek azokon az utakon, amelyeken a helybéli lakók menekültek a közeledő óriási hullámok elől. A területen egész városok és lakónegyedek pusztultak el. Mintegy 25 millió tonna törmelék keletkezett, amely elszállítása évekig is eltarthat. A nemzeti park létrehozásától azt remélik, hogy vonzani fogja a turistákat, s növeli majd a foglalkoztatást a térségben. Japánban jelenleg 29 nemzeti park van.
Ven Csia-pao (Wen Jiabao) kínai kormányfő hét végi japán útja alkalmával ellátogat a földrengés és cunami sújtotta fukusimai térségbe. A miniszterelnök maga döntött erről, hogy jelezze: Peking kész segítséget nyújtani a katasztrófa okozta következmények felszámolásához - közölte Hu Cseng-jüe (Hu Zhengyue) kínai külügyminiszter-helyettes szerdán.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?