A Jobbik nemzeti emléknappá nyilvánítaná Trianon évfordulóját

Budapest |

<p>Nemzeti emléknappá nyilvánítaná a trianoni döntés évfordulóját a Jobbik, a párt erről szóló javaslatát pénteken nyújtotta be az Országgyűlésnek.</p>

Kezdeményezik, hogy az Országgyűlés kérje fel a kormányt, hogy megfelelő egyeztetések után 2010. november 30-áig hozza meg intézkedéseit az emléknap középfokú oktatási intézményekben történő bevezetésére.
A párt javaslatát az 1920. június 4-én aláírt trianoni békediktátumnak a magyar nemzet számára tragikus következményeivel, az erre vonatkozó hiteles történelmi emlékezet hiányával, valamint a határainkon innen és túl élő magyarság nemzeti összetartozásának jelentőségével, az anyaországban élők ezzel kapcsolatos alkotmányos kötelezettségének tudatosításával indokolja.
Felidézik, hogy a szerződés értelmében "Magyarország elvesztette területének kétharmadát, lakosságának közel 60 százalékát, ezen belül – színmagyar területeket is elcsatolva – magyar népességének harmadát". A párt szerint a közép-európai feszültségek legfőbb okozója ez az igazságtalan békerendszer, amelyet a II. világháború után megerősítettek.
Az utódállamokban élő magyarság mindmáig nem kapta meg a békeszerződés elveinek megfelelő kollektív jogokat és feltételeket önrendelkezéséhez, oktatási és kulturális intézményeinek létrehozásához és működtetéséhez, nemzeti azonosságtudatának meg őrzéséhez, szülőföldjén való boldogulásához - olvasható a javaslatban.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?