A holland emberi jogi hatóság elmarasztalt egy transznemű nőt diszkrimináló fitneszközpontot

bíróság illusztráció

A holland emberi jogi hatóság szerint, egy meg nem nevezett fitneszközpont diszkriminált egy transznemű nőt, amikor a személyzet megtiltotta neki a belépést a női öltözőbe.

A sportcentrum vezetése, állítása szerint, el akarta kerülni, hogy a helyiséget használó többi nő a transznemű személy férfi nemiszervével szembesüljön, ezért felkérték, hogy a férfiöltözőt, vagy a női mellékhelyiséget használja. Pénzügyi és építéstechnikai okokra hivatkozva elutasították továbbá az érintett javaslatát miszerint nem-semleges öltözőt kellene biztosítaniuk. A transznemű nő ezt követően diszkriminációra hivatkozva panaszt tett az állami esélyegyenlőségi testületként működő emberi jogi hatóságnál.  

A szervezet határozatában azt hangsúlyozta, hogy a holland jog szerint "a nemváltoztató műtét nem szükséges már ahhoz, hogy valakit ellenkező neműnek ismerjék el". A döntésben kifejtették, hogy "nem lehet különbséget tenni a cisz-nők (olyan nők, akik azonosulnak a természetes biológiai nemükkel) és a transznemű nők között, és egyiknek vagy a másiknak több vagy kevesebb jogot biztosítani".

Hollandia 2014-ben vezetett be új jogszabályokat, amelyek lehetővé teszik a transzneműek számára, hogy hivatalosan is bejegyeztessék nemváltásukat, anélkül, hogy orvosi beavatkozásoknak kellene magukat alávetniük.

Az emberi jogi hatóság tanácsadói szerepet tölt be, és megállapításai nem kötelező érvényűek.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?