A Gazprom 2 milliárd euró kínai kölcsönt kapott

Moszkva |

<p>A Gazprom orosz gázipari cég 2 milliárd euró kölcsönt kapott a kínai Bank of China Limited banktól.</p>

A Sanghajban csütörtökön aláírt megállapodás szerint az öt évre adott összeget a kínai pénzintézet londoni fiókja folyósítja.

A hitelfelvétellel kapcsolatos feltételekről nem közöltek semmit.
    
Az Oroszországgal szemben bevezetett nyugati szankciók miatt, sok más orosz céghez hasonlóan, a Gazprom is csak drágán juthat kölcsönhöz külföldön.
    
A Gazprom még soha nem vett fel egyszerre ekkora összeget egy banktól és ez az első hitelfelvétele kínai pénzintézettől.
    
A Gazprom tavaly 130,052 milliárd köbméter földgázt adott el Európának, 10,9 százalékkal többet a 2014. évinél.
    
Január közepén közölt legfrissebb adatok szerint a Gazpromnak a tavalyi harmadik negyedévben 2 milliárd rubel (1 rubel 3,85 forint) adózott vesztesége volt, részben a gyenge rubel és a kőolaj világpiaci árának esése következtében.
    
A Gazprom eredményét jócskán rontotta, hogy 2014 közepe óta csaknem 70 százalékkal csökkent az olajár, miközben a Gazprom a kőolaj árához köti az exportra szánt földgáz árát 6-9 hónap eltolódással.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?