A francia elnök szerint szükség lehet a Nyugat által végrehajtott szárazföldi műveletekre Ukrajnában

Emmanuel Macron Zelenszkij

Emmanuel Macron francia elnök egy interjúban megerősítette, hogy talán „valamikor” szükség lehet a Nyugat által végrehajtott szárazföldi műveletekre Ukrajnában.

Macron a Le Parisien című lapban szombat este megjelent interjúban hangsúlyozta, „lehet, hogy egy bizonyos ponton – nem akarom, nem én kezdeményezem – az orosz erőkkel szemben szükség lesz szárazföldi műveletekre, bármi legyen is az”.

„Franciaország erőssége az, hogy képesek vagyunk erre” – mondta a pénteken készült interjúban, miután hazatért Berlinből, ahol találkozott Olaf Scholz német kancellárral és Donald Tusk lengyel miniszterelnökkel, a három ország közötti egységet demonstrálva.

A Le Parisiennek adott interjújában az elnök azt mondta, „nagyon gyorsan Németországba akartam menni, hogy ne kezdjünk vitát az esetlegesen felmerülő stratégiai nézeteltérésekről: ilyenek nem léteznek”. Hozzátette, a „kancellár és köztem soha nem volt nézeteltérés. Nagyon hasonlóan látjuk a célokat és a helyzetet. Csak az a mód, ahogyan ezeket értelmezzük, különbözik”.

Hozzátette, „Németország stratégiai kultúrája a nagy óvatosság, a be nem avatkozás, és távolságtartás az atomenergiától. Egészen más modell, mint Franciaországé, amely rendelkezik nukleáris fegyverekkel, és fenntartja, megerősíti hivatásos hadseregét”.

A francia elnök hozzátette, hogy pénteken lemondott kijevi útjáról Berlin javára, és azt ígérte, hogy a látogatásra a következő hetekben sor kerülhet. Hangsúlyozta továbbá a Franciaország és Németország által nyújtható segítség kiegészítő jellegét.

„Nem szabad hagynunk, hogy megfélemlítsenek bennünket, nem egy nagyhatalommal állunk szemben” – mondta. „Oroszország atomfegyverekkel rendelkező középhatalom, a GDP-je sokkal alacsonyabb, mint az európaiaké, alacsonyabb, mint Németországé vagy Franciaországé” – hangoztatta a francia elnök.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?