A Fidesz másképp csinálná

Budapest |

<p>Három súlyos problémát lát a kormány 2009-es költségvetési javaslatában Matolcsy György, az Orbán-kormány gazdasági minisztere. A politikus az MTI-nek azt mondta: alapvetően elhibázott a kabinet gazdaságpolitikai stratégiája, így a jövő évi költségvetés tervezetét is, amelyet szerinte a reformok hiánya és hitelességi probléma jellemzi.</p>

A kormány gazdaságpolitikája először az államháztartás egyensúlyát akarja helyreállítani, és azt követően kíván rátérni az adó- és járulékrendszer reformjára. Ez felülről vezérelt, pénzügyi megszorításos gazdaságpolitika - mondta a volt miniszter.
A Fidesz ezzel szemben növekedéssel és foglalkoztatással állítaná helyre az egyensúlyt; ehhez meg kell előlegezni a költségvetés többletbevételeit - közölte. A politikus hozzátette: először adó- és járulék-, illetve foglalkoztatási reformra van szükség.
A járulékcsökkentés mértékének legalább tíz százalékpontosnak kell lennie, cserébe a gazdasági szereplőknek vállalniuk kell egymillió adózó munkahely megteremtését tíz év alatt - szögezte le. A járulékcsökkentés forrása a folyamatos munkahelyteremtés, a megváltozott fejlesztéspolitika és a gyorsuló növekedés lenne. Másrészt 3-6 hónapon belül érzékelhetővé válna a kockázati kamatprémium csökkenési trendje, ami éves szinten 300-400 milliárd forintos megtakarítást jelent - mondta.
"Rokonszenvesek az SZDSZ-javaslatok, mert mind jó irányba mutatnak, arra, hogy erősítsük a hitelességet. A liberálisok által ajánlott technikai megoldásról lehet tárgyalni" - mondta a volt miniszter.
Arra a felvetésre, hogy elképzelhető-e, hogy az SZDSZ-es indítványokat a négy ellenzéki párt megszavazza, azt válaszolta: "mindent el tudok képzelni, mert miközben Magyarországon kisebbségi a kormány, a világban globális pénzügyi válság van, amely mindig a leggyengébb láncszemeken üti a legnagyobbat".
A Fidesz gazdaságpolitikai programjának logikájáról szólva Matolcsy György elmondta: az ellenzéki párt szerint akkor lehet elmozdulni a tartós egyensúly felé, ha mögötte gyors növekedés, bővülő foglalkoztatás, fejlesztés áll. (MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?