A Fehér Ház megerősítette a Trump-adminisztráció döntését kedden a szövetségi ügynökségek programjainak átmeneti felfüggesztéséről a kormányzati gazdálkodás felülvizsgálata jegyében.
A Fehér Ház megerősítette a Trump-adminisztráció döntését a szövetségi ügynökségek programjainak átmeneti felfüggesztéséről
Karoline Leawitt, az elnöki hivatal sajtótitkára sajtótájékoztatóján a döntéssel kapcsolatban hangsúlyozta, hogy nem vonatkozik a társadalombiztosítás és állami egészségbiztosítás (Medicare) alapján járó juttatásokra, valamint a közvetlenül a jogosult magánszemélyeknek járó támogatásokra sem.
Emlékeztetett: Donald Trump annak érdekében hozta létre a Kormányzati Hatékonysági Minisztériumot, hogy megszüntessék a kormányzati pazarlást, amire példaként említett több, az Egészségügyi Világszervezetnek járó kifizetést, és nevesített egy 50 millió dolláros tételt, amit az Egyesült Államok a Gázai övezet számára „óvszerek beszerzésére” nyújtott.
A szövetségi Költségvetési Hivatal hétfőn feljegyzésben jelezte a szövetségi programok befagyasztását, amelyben célként jelölte meg a progresszív politika jegyében korábban hozott, úgynevezett woke ideológiai intézkedések eltörlését. A finanszírozás leállítására washingtoni idő szerint kedd délután 5 órát szabott határidőként.
A programok befagyasztásáról hozott fehér házi intézkedés végrehajtását ugyanakkor kedden Loren AliKhan szövetségi bíró 6 napra felfüggesztette.
A Fehér Ház szóvivője az illegálisan az országban tartózkodó bevándorlók letartóztatásának körülményeire vonatkozó kérdésre úgy reagált, hogy minden egyes őrizetbe vett személy bűnözőnek minősül, hiszen a jogtalan határátlépéssel már megsértették az Egyesült Államok törvényeit, és ez „értelemszerűen bűnözővé tette őket”.
A sajtótitkár az új elnöki hivatal első hivatalos napi sajtótájékoztatóján azt is bejelentette, hogy a jövőben az úgynevezett új média képviselői számára is helyet és kérdezési lehetőséget biztosítanak a Fehér Ház sajtótermében. "A Trump Fehér Ház minden médiaszervezettel és médiaszemélyiséggel beszélni fog, nem csak a hagyományos médiumok képviselőivel" - fogalmazott, és megjegyezte, hogy a közvéleménykutatások alapján az amerikai emberek bizalma alacsony az úgynevezett fősodratú média intézményeit illetően. Emlékeztetett arra, hogy ma már, különösen a fiatalok, az új média révén szerzik mindennapi információikat, így közösségi oldalakról, blogokból és podcastokból, illetve egyéb független médiumokból tájékozódnak.
Chuck Schumer, a Kongresszus felsőházának vezető demokrata szenátora kedden újságírók előtt a törvények megszegésével vádolta az egy hete hivatalba lépett Trump-adminisztrációt, és úgy fogalmazott, hogy eddigi működését a törvénytelenség és káosz jellemzi. A szövetségi programok leállításával kapcsolatban követelte, hogy az elnöki adminisztráció azonnal változtasson politikáján, és juttassa el az adófizetői pénzeket a jogosultakhoz.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.