<p>Elvesztette tisztségét a visszahívásáról rendezett választáson két olyan coloradói helyi szenátor, aki támogatta a fegyvertartásra vonatkozó jogszabályok szigorítását - közölte szerdán internetes kiadásában a The New York Times.<br /> </p>
A fegyvertartás szigorítását támogató szenátorokat hívtak vissza Coloradóban
A két demokrata politikus, John Morse és Angela Giron helyére két republikánust választottak be Colorado állam törvényhozásának felsőházába, Bernie Herpin és George Rivera személyében. A dupla vereség azért is különösen súlyos csapás az államban kormányzó Demokrata Párt számára, mert Morse a helyi szenátus elnöke, Giron pedig egy erősen a demokraták felé hajló, munkásosztálybeli választókörzetet képviselője volt.
A fegyvertartás megszigorítását megszavazó coloradói politikusok kampányát Michael Bloomberg New York-i polgármester 350 ezer dollárral támogatta. Ellenfeleiket mások mellett az igen befolyásos Nemzeti Lőfegyver Szövetség (NRA) is segítette.
A kedden megrendezett választás eredménye egyúttal újabb vereség azok számára is, akik szövetségi szinten próbálják meg elérni a lőfegyverekre vonatkozó szabályozás megszigorítását. A coloradói politikai erőpróbát öt hónappal azután rendezték meg, hogy az amerikai szenátus elvetette, hogy komolyabb feltételekhez kössék a fegyvertartást.
A coloradói Denver Aurora nevű elővárosában 2012. július 20-án egy ámokfutó lövöldözni kezdett egy moziban, s így 12 embert megölt, további 58-at pedig megsebesített. A fegyvertartás megszigorítását célzó felbuzdulást mégis egy pennsylvaniai általános iskolájában december 14-én elkövetett mészárlás váltotta ki az államban, mint ahogy máshol is az Egyesült Államokban. Newtownban egy fegyveres 20 kisgyerekkel és hat felnőttel végzett.
A megszigorított coloradói fegyvertartási törvény előírja egyebek között az új fegyvervásárlók pszichológiai hátterének és büntetlenségének vizsgálatát, valamint 15 töltényben határozza meg az államban forgalmazható tárak maximális kapacitását.
Colorado egyike annak a 19 amerikai államnak, ahol a helyi törvényhozás tagjai visszahívhatók.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.