A Facebook megpróbálta lejáratni a működését bíráló aktivistákat

facebook illusztráció

Republikánus kutatóintézet együttműködésével próbálta lejáratni a Facebook a működését bíráló aktivistákat, részben azzal a módszerrel, hogy Soros György milliárdossal próbálta őket kapcsolatba hozni - állította a The New York Times című amerikai napilap helyi idő szerint szerdán megjelent cikkében.

A riport több új részlettel szolgál arról, hogyan igyekezték a Facebook vezetői megoldani a vállalat egyre szélesedő válságát.

A lap értesülése szerint a Facebook a washingtoni székhelyű Definers Public Affairs tanácsadó céggel dolgozott együtt azon, hogy azt a benyomást keltse: Soros György áll az egyre erősödő Facebook-ellenes mozgalom hátterében.

A Definers egy újságíróknak küldött háttéranyagban utalt arra: fel kellene tárni a Soros családja vagy alapítványai, illetve a Facebookot támadó aktivistacsoportok közötti pénzügyi kapcsolatokat.

Patrick Gaspard, a Soros György Nyílt Társadalom Alapítványának vezetője a The New York Timesban megjelentekre reagálva levélben fordult a Facebook vezetőihez, és mély felháborodását fejezte ki a vállalat lépése miatt. 

A cikk szerzői több mint ötven, többnyire névtelenséget kérő forrással készítettek interjút, köztük a Facebook volt vezetőivel és más alkalmazottakkal, törvényhozókkal és kormányzati tisztségviselőkkel, lobbistákkal és kongresszusi munkatársakkal. Az interjúk alapján a lap arról írt, hogy miközben Mark Zuckerberg, a Facebook alapítója a tavalyi évet nyilvános bocsánatkérésekkel töltötte, Sheryl Sandberg, a médiaóriás ügyvezető igazgatója agresszív lobbitevékenységet folytatott a közösségi oldal bírálóival szemben azzal a céllal, hogy a Facebookot érő közfelháborodást a rivális cégek irányába terelje. 

A Facebook 2017 októberében bővítette ki együttműködését a Definers Public Affairs tanácsadó céggel, amelyet eredetileg a vállalat médiamegjelenéseinek monitorozására kértek fel. A Definershez kötődő NTK Network konzervatív hírportálon aztán több tucat olyan cikk jelent meg, amelyek a Google-t és az Apple-t támadták üzleti megoldásaik miatt. Egy alkalommal Tim Cook Apple-vezérigazgatót vádolták meg azzal, hogy képmutatóan viselkedik, amikor a Facebook adatvédelmi eljárásait bírálja, hiszen az Apple is rengeteg adatot gyűjt a saját felhasználóitól.

Washingtonban Sandberg a vállalat szövetségeseinél, köztük Chuck Schumernél, a szenátus demokrata frakciójának vezetőjénél járt közben személyesen a Facebook érdekében. Az ügyvezető igazgató igyekezett körbeudvarolni a kritikus törvényhozókat, miközben próbálta eloszlatni azt az elterjedt nézetet, hogy a Facebook a San Francisco-öbölbeli liberalizmus bástyája lenne. Míg a vállalat nyilvánosan késznek mutatkozott arra, hogy a működésére vonatkozóan új szövetségi szabályozást vezessenek be, Sandberg privát találkozók és telefonhívások útján azt sugallta, hogy a Facebook magától máris a lehető legjobb reformokat és eljárásokat vezeti be a saját tevékenysége szabályozására. Lobbimunkája során arra intette a törvényhozókat, hogy a szigorú szövetségi szabályozás a kisebb versenytársakat hozhatná hátrányos helyzetbe - értesült a NYT.

A lap felidézi, hogy egy 2017. szeptemberi vezetőségi ülésen Alex Stamos, a közösségi oldal biztonsági vezetője - egy évvel azt követően, hogy kirobbant a botrány a 2016-os amerikai elnökválasztási kampányt célzó orosz dezinformációs hadjárattal kapcsolatban - arra figyelmeztetett: a vállalat még mindig nem tudta megfékezni az orosz beavatkozást. Stamos beszámolója kapcsán Zuckerberg és Sandberg igen kínos kérdések kereszttüzébe került az értekezleten a NYT forrásai szerint.

A riportra a két vezető nem kívánt reagálni. A Facebook egyik szóvivője közleményben elismerte, hogy a vállalat lassan reagált a kihívásokra, de azóta már történtek előrelépések a platform kijavításában. A lap ezzel kapcsolatban kiemelte: a fejlesztések ellenére a közösségi hálóba vetett bizalom jelentősen megcsappant, amúgy is hektikus növekedése pedig lelassult. A szabályozó hatóságok és a törvényhozók az Egyesült Államokban és Európában is vizsgálják a Facebook kapcsolatát a 2016-os Trump-kampánynak dolgozó Cambridge Analytica brit céggel, amely több millió felhasználó adatait szerezte meg az engedélyük nélkül.

Zuckerberg és Sandberg a Facebookot komoly pénzbírságokkal és hitelvesztéssel fenyegető botrányok ellenére is a vezetői székben ülnek, míg többen már távoztak vezetői pozíciókból azután, hogy nézeteltérések támadtak a cég prioritásait illetően. Zuckerberget több alkalommal is kérdezték, nem gondolja-e, hogy le kellene mondania vezérigazgatói tisztségéről, de ő erre mindig határozott nemmel válaszolt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?