A dzsihádisták lerombolták Palmüra római kapuját

Az Iszlám Állam dzsihádista szervezet fegyveresei a közép-szíriai Palmürában lerombol-ták a római kori amfiteátrum egy részét és megsemmisí-tették a híres római négyeskaput, a Tetrapülont.Damaszkusz. A SANA szír állami hírügynökség jelentése szerint a harcosok megsemmisítették a II.

Az Iszlám Állam dzsihádista szervezet fegyveresei a közép-szíriai Palmürában lerombol-ták a római kori amfiteátrum egy részét és megsemmisí-tették a híres római négyeskaput, a Tetrapülont.

Damaszkusz. A SANA szír állami hírügynökség jelentése szerint a harcosok megsemmisítették a II. századi amfiteátrum homlokzatát, valamint a mellette álló híres oszlopos négyeskapu-együttest, a Tetrapülont. A hírügynökség azt nem közölte, hogy a rombolás mikor történt. Az American School of Oriental Research (ASOR) nevű, régészeti kutatásokat támogató amerikai szervezet által közölt felvételeken jelentős mértékű rombolás látszik a Tetrapülonon és a római színházon. Mamún Abdel-Karim szíriai örökségvédelmi miniszter azt mondta, hogy a Tetrapülon 16 oszlopából csupán két oszloppár áll a helyén, a többit kidöntötték. Az ASOR szerint a római körszínház színpadja mögötti oszlopsor is megrongálódott. Szergej Rudszkoj altábornagy, az orosz vezérkar műveleti főosztályának vezetője arról számolt be, hogy az Iszlám Állam nagy mennyiségű robbanószerrel felszerelkezett fegyvereseket dobott át Palmüra térségébe, hogy megsemmisítsék a városban lévő műemlékegyüttest.

Ketten meghaltak az észak-szíriai Aleppó keleti felében becsapódott ágyúlövedékektől, nem messze a város főterétől, ahol a damaszkuszi rezsimet támogató emberek több ezres tömege ünnepelte a kormányerők decemberi aleppói győzelmét. Az ágyúlövedékek néhány kilométerre csapódtak be a város Szaadallah adzs-Dzsabri nevű főterétől, ahol hatalmas hangszórókból zene szólt, emberek táncoltak és Bassár el-Aszad szíriai elnök kormányát támogató jelszavakat skandáltak. Az embersereg az ágyúzás hangjára hamar szétszéledt. Az incidens ismét ráirányította a figyelmet a törékeny aleppói biztonsági helyzetre, amelynek korábban felkelők ellenőrzése alatt álló részeit a kormányerők hosszas harcok után, december 22-én vonták ellenőrzésük alá. Aleppót a december 30-án életbe lépett tűzszüneti megállapodás ellenére a felkelők rakétákkal és aknavetőgránátokkal lövik a város nyugati külterületeiről. A fegyvernyugvás dacára mindkét fél hajt végre támadásokat. A tűzszünet hatálya nem terjed ki az Iszlám Állam szervezetre és az al-Kaida nemzetközi terrorhálózattal kapcsolatban álló fegyveres csoportokra. (MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?