A cseh kormány leállította az iraki keresztények befogadásának programját

Prága |

<p>Leállította az iraki keresztény menekültek befogadásának programját a cseh kormány csütörtökön - közölték a kormány ülése utáni sajtótájékoztatón.</p>

Egy cseh alapítvány által finanszírozott humanitárius program keretében Csehország 153 iraki keresztényt kívánt befogadni, akiket hazájukban veszélyeztettek az iszlám szélsőségesek. A program keretében eddig 89 menekült érkezett Csehországba.     

A kormány döntése annak következménye, hogy 25 iraki a múlt héten visszakérte útiokmányait a cseh hivataloktól és Németországba távozott, ahol menedéket kértek. Előzőleg a cseh kormány menedéknyújtási ajánlatát elutasították, illetve kérték a folyamat leállítását. Németországba távozásukat családi kapcsolatokkal indokolták. További nyolc iraki keresztény menekült úgy döntött, hogy visszatér Irakba.     

Mindazok az irakiak, akik nem hagyták el Csehország területét, továbbra is élvezik a cseh hatóságok bizalmát, magát a programot a cseh kormány azonban leállította és újabb iraki keresztény menekülteket már nem fogad.     

Milan Chovanec belügyminiszter az irakiak Németországba történt távozását kommentálva azt mondta: Csehország olyan helyzetbe került, hogy részévé válhatna egy olyan "utazási irodának", amely közelebb hozná a menekülteket a célországként megnevezett Németországhoz vagy Svédországhoz. A belügyminiszter ezért úgy vélte, hogy a kormányzat által is támogatott projekt megkérdőjeleződött, ezért annak megvalósítását leállította.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?