22 embercsempész ellen emelt vádat a cseh rendőrség

22 embercsempész ellen emelt vádat a cseh rendőrség
Csehország |

A rendőrség szerint egy nemzetközi, szervezett társaságról volt szó.

A cseh rendőrség 22 személy ellen emelt vádat, akik szerintük Magyarországon, Szlovákián és Csehországon keresztül szállítottak illegális bevándorlókat Németországba, illetve más uniós országokba. A rendőrség összesen 6 személyt vett őrizetbe. Valamennyi vádlott kettőtől nyolc évig terjedő szabadságvesztésre számíthat.

A cseh rendőrség szervezett bűnözés elleni nemzeti központjának (NCOZ) nyomozói szerint egy nemzetközi szervezett csoportról van szó, amely körülbelül 2021 októbere óta szervezte a – főként Szíriából érkező – migránsok szállítását.

„ Az illegális bevándorlók szállításához személyszállító gépjárműveket, kisbuszokat és kisteherautókat használtak” – áll a rendőrség közleményében. A hatóság szerint a csoport hozzávetőleg nyolcmillió cseh koronához (több mint 340 ezer euróhoz) jutott hozzá tevékenységével.

Az ASIX fedőnevű beavatkozás során a nyomozók több házkutatást tartottak, ezalatt pedig több autót, különböző értékeket és több százezer korona készpénzt foglaltak le.

A cseh rendőrség a szlovákiai illegális migráció elleni küzdelemért felelős nemzeti egységgel, valamint Németország és Magyarország rendőreivel dolgozott együtt.

(pluska.sk, cszs)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?